Fajlagos mutatók alapján egyre fontosabbak vagyunk a világ számára - állapította meg Takács András, az OTP ügyvezető igazgatója. A globális vagyonkezelési piac 2009-ben 230 milliárd dollárra volt tehető, ez 22 százalékos szűkülést jelent egy év alatt. Kelet-Európában (ahol az összesített érték 400-500 millió dollár lehet) ennél kisebb visszaesés volt. Nemcsak a potenciális és tényleges növekedés nagyobb e térségben, a profitabilitás is kedvezőbb. A nyugat-európai haszon a válság előtt 35 bázispont volt, a magyarországi ennek a háromszorosát érte el. A világban 2003-hoz képest a múlt évre a profittömeg 40 százalékkal csökkent, a profitráta 16 bázispontra szűkült - a háromszorosság azonban megmaradt. Ezzel együtt sokan (az OTP szakembere maga is) inkább alacsonynak tartják a hazai díjakat.
Kulcskérdés, hogy milyen módon terhelik az ügyfeleket. A hazai szokások miatt (amiben maguk a szolgáltatók is hibásak, hiszen többnyire alacsony költséggel kecsegtetve szereztek ügyfeleket) a 10 ezer forintos díjemelés felháborodást kelt azok körében, akik ennek többszörösét szó nélkül kifizetik másik csatornán - például tranzakciós díjakban. A transzparens árak nagyon alacsonyak, a néhány bázispontban mérhető éves díjak akár elengedhetőek is lennének - mondta el Kállay András, az Erste pb-igazgatója, aki szerint a cél inkább a transzparens árazás lehet. A vagyonarányos díjakat viszont Magyarországon egyelőre nagyon nehéz elfogadtatni.
A vagyonkezelés költsége 0,5-1,5 százalék között szóródik évente, jelentősen befolyásolja, hogy mekkora összeget bíz valaki szolgáltatójára. Mint Takács lapunk érdeklődésére elmondta: akadnak olyan ügyfeleik, akik akár 3-4 százalékos vagyonarányos díj kifizetését is vállalják, hogy részesülhessenek ilyen szolgáltatásban. Nekik természetesen nem mutatnak ajtót. A prémium és a pb szegmentálásánál nem kizárólag a kezelt állományt nézi a CIB sem. Bármekkora vagyonnal is rendelkezik valaki, ha nem igényli a szofisztikált portfóliót, akkor inkább a prémium kategóriában érdemes kezelni - véli Vargáné Konyáry Hedda pb-igazgató. A szakember szerint a limit csak egy jól kommunikálható, követhető kategória, ami a tevékenység profitabilitása alapján mintegy automatikusan adódik. (Az elvárt jövedelmezőségi szint nem publikus.)
A hazai szolgáltatók a tehetősebbeknek sokszor inkább diszkontot nyújtanak, miközben a fejlettebb piacokon prémium árazás érvényesül - hangsúlyozta Takács. Úgy véli, ahogy a bankrendszer jövedelmezősége szűkül, a szolgáltatók egyre inkább rákényszerülnek a differenciált árazás alkalmazására. Mindenképpen prémium árazást kell alkalmazni - hangsúlyozta a Citigold üzletági vezetője, Somogyi Péter. A szolgáltatás mögé ugyanis komoly háttér kell, hogy jól tudjon működni, mindezt pedig meg kell fizetni. Idővel minden szolgáltató eljut ebbe a stádiumba. A BNP Paribas 100 millió forintos limites szegmensben dolgozik, Nagy Boldizsár igazgató úgy látja: ennél alacsonyabb szinten lehet tranzakciós alapú az árazás.
