A versenytörvény által lehetővé tett legmagasabb összegű bírságot, az előző éves nettó árbevételének tíz százalékát, azaz 41,6 millió forintot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a vásárlói klubot szervező Euro Correct Consulting Kft.-re. A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben, mert az hirdetéseiben nem vagy nem egyértelműen adott információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól (elsősorban a vásárlói joghoz való hozzáférés bizonytalan idejéről). A GVH hasonló jogsértés miatt három eljárásban már elmarasztalta a korábban Euro Credit Kft. néven is működő vállalkozást, amelyre eddig összesen 36,5 millió forint bírságot szabott ki.
Az Euro Correct Consulting (ECC) a versenyhivatal tájékoztatása szerint az elmarasztalások ellenére folytatta a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatását. Hirdetései összhatásukban továbbra is azt a látszatot keltették, mintha a cégnél kölcsönt, hitelt nyújtanának. Erre utal például a vizsgált tájékoztatásokban hangsúlyos elemként megjelenő "Fix törlesztőrészletek!" kifejezés. A szolgáltatás iránt érdeklődő és azt igénybe vevő fogyasztók számára - rögzítette a GVH - az ECC tevékenységének jellegzetessége sok esetben még a szerződéskötéskor sem derül ki.
A legnagyobb gond, hogy a fogyasztói csoportok tevékenysége nem elég szabályozott, így nem ritka a hasonló magatartás. A GVH jelen pillanatban is öt további ilyen vállalkozás ellen folytat vizsgálatot.
