Márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI), a 2007-ben megkötött, a légitársaság számára előnytelen szerződések miatt - erősítette meg a cég tegnap az MTI-Eco-nak. Az ügyet az az egész légitársaságot érintő átvilágítás tárta fel, amelyet a vezérigazgató még 2009-ben indított. A blikk.hu információi szerint 3,5 milliárd forint értékű visszaélés ügyében nyomoz az NNI. Az internetes portál gyanúsnak tartja, hogy az utasellátás átvilágítására kiírt pályázatot "hihetetlen gyorsasággal", néhány nap alatt lezárták és információjuk szerint a szolgáltatás ellenértékét a nyertes cég még azon a napon megkapta. Martin Gauss április elején elmondta: a tavaly indított audit talált a Malév számára előnytelen szerződéseket, melyeket - a visszaélések lehetőségének kiküszöbölése érdekében - a jelenlegi menedzsment felülvizsgált.
