Jelenleg hektikus és kaotikus viszonyok uralják az acélipar alapanyagát jelentő vasérc piacát, úgy látszik, hogy teljes felbomlás fenyegeti az éves szerződések korábbi rendszerét - mondta lapunknak Valerij Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója. Március első időszakáig arra lehetett számítani, hogy az idei év az iparág számára jobb eredményeket hoz - tette hozzá -, ez azonban a piacokon érzékelhető alapanyagár-emelkedés miatt kétségessé vált. Az alapanyagpiacon a Vale, a Rio Tinto és a BHP Billiton brutális áremelése nyomán kialakult helyzet az ISD Dunaferr tevékenységét sem hagyja érintetlenül. Amíg a melegen hengerelt tekercsek ára áprilisban a márciusihoz képest 9 százalékkal lett magasabb, addig a pellet (a nagyolvasztói felhasználásra előkészített nagy vasérctartalmú golyó) ára 45-50 százalékos emelkedést mutat. Emellett a vezérigazgató szerint várható, hogy a többi alapanyag, többek között a szén is drágább lesz. A növekedést jelentősen befolyásolja a "kínai tényező" is: az előrejelzések szerint 2010-ben 1,3 milliárd tonnás acéltermelés várható a világon, amelyből 600 millió kínai vállalatokra jut. Az elmúlt két évben Kína nettó exportőrből importőrré vált a szénpiacon, ami gyökeresen megváltoztatta az alapanyag piaci helyzetét. Az ukrán, az orosz és az európai szénkitermelés pedig folyamatosan csökken, ezért szénből egyszerűen hiány van, de hasonló a helyzet a vasérccel is - fejtette ki Naumenko. Az elmúlt két évben megváltozott az ISD Dunaferr szénelegy-összetétele is: a korábbi ukrán, orosz és európai források helyett jelenleg több mint 60 százalékban Amerikából szerzik be.
Az elmúlt évet a társaságcsoport egyik legnehezebb időszakaként jellemezte Naumenko és várakozásai szerint idén is változatos időszakra számíthat a vállalat. Tavaly a megrendelésállomány drasztikus visszaesése a termelés visszafogásához és 30,3 milliárd forintos üzleti veszteséghez vezetett. A talpon maradás érdekében a Dunaferr költségcsökkentő intézkedéseket vezetett be, többek között a beruházási és a karbantartási kiadások terén. A kilátásokkal kapcsolatban egyelőre nem lát jelentős piaci fejleményeket a vezérigazgató, az észlelt növekedést inkább úgynevezett spekulatív változásnak és nem valóságos igényekre visszavezethetőnek tartja.
