A tavasz közeledtének egyik csalhatatlan jele, hogy a hétvégén megkezdődött Budapesten a 2010. évi lomtalanítás - tájékoztatott a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Az idén a főváros kerületeit összesen 157 körzetre osztották. Mint tudatták, a magas körzetszám, valamint a tavaszi és őszi választások miatt - a korábbi évektől eltérően - nyáron is lesz lomtalanítás. A pontos helyszínekről, a kihelyezés időpontjáról szokás szerint csak az érintett körzet lakóit tájékoztatják levélben. A veszélyes hulladék leadására is a korábbi gyakorlatnak megfelelően minden körzetben az értesítésben feltüntetett dátumot követő napon (az elszállítás napján) van lehetőség. Először 1972-ben végzett az FKF lomtalanítást, akkor az összegyűjtött mennyiség 2490 köbméter volt. A társaság tavaly már 369 480 köbméter szemetet gyűjtött össze.
