Terveinek megfelelően ledolgozta versenyhátrányát a Főtáv Zrt.: 2007-ben a távfűtés versenyhátránya elérte a 20 százalékot, jelenleg egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás távhőköltsége átlagosan évi 186 ezer forint, szemben a gázkazános központi fűtés 195 ezrével - jelentette be Kovács Lajos vezérigazgató (képünkön). A fűtésszabályozást lehetővé tevő ÖKOPlusz programban részt vevőknél ez az összeg évi 166 ezer forint. A Főtáv működési költségei 2007-es üzleti tervéhez képest 4,2 milliárd forinttal lettek alacsonyabbak az előző három évben.
Az ÖKOPlusz programban 512 épület 45 ezer lakása vett részt, átlagosan 21 százalékos költségcsökkenést elérve, azonban egyes épületekben harmadával is csökkentek a költségek - mondta Eiles Tibor, az ÖKOPlusz programigazgatója. Idén további 300 lakást kapcsolna be a programba a társaság, emellett intézményeknek is elérhetővé tenné a forrásokat. A Főtáv tervei szerint 2010 és 2017 között hat szakaszban építené ki 42,3 kilométernyi körvezetékét új hőforrások bekapcsolása érdekében. Az összesen 29,9 milliárd forintos beruházás negyedét saját forrásból fedezné a társaság. A körvezeték kiépítésével 2020-ig várhatóan további 10 százalékkal csökkenthető egy átlagos lakás éves fűtési költsége, biomassza alapú hőforrásokkal pedig jelentősen enyhülhet a budapesti távfűtés földgázfüggősége: más nagyvárosok 57-65 százalékos adatával szemben a fővárosi távhőszolgáltatás 96 százalékban épül földgázra.
