BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mélyben az ingatlanpiac

2010. február 10. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddigi mélypontja körül stagnál a fővárosi ingatlanindex. A GKI Gazdaságkutató Zrt. negyedéves piacfelmérése szerint januárban az index értéke -29,2 volt, s a megkérdezettek szerint az ingatlanpiac a közeljövőben sem kel fel a padlóról - ismertette az elemzés eredményeit Akar László vezérigazgató. Az eddigi trendnek megfelelően továbbra is a lakáspiac megítélése a legrosszabb, a fejlesztőkre, forgalmazókra nehezedő túlkínálati nyomás mellett a lakosság várakozásai is történelmi mélypontra jutottak. A felmérés tízéves története során még soha ilyen kevesen - mindössze a válaszolók egy százaléka - nem terveztek lakásépítést vagy -vásárlást a következő 12 hónap során, s ugyanígy tovább csökkent a felújítást, korszerűsítést fontolgatók aránya is. Akar megjegyezte, az új lakások számának visszaesése igazán 2010-ben lesz drámai: míg számításaik szerint 2009-ben mintegy 27 ezer új lakást adhattak át, 2010-ben lehet, hogy a 20 ezret sem éri majd el, ezzel az 1990-es szintre süllyed a lakásépítési hajlandóság, amikor 19 ezer lakás készült.

A második legpesszimistábban megítélt szegmens meglepetésre az ipari ingatlanoké. Az ingatlanos cégek Budapesten és környékén a túlkínálat erősödésére, keleten változatlan piaci helyzetre számítanak, a gazdálkodó szféra pedig csökkenő keresletet valószínűsít.

Az irodapiaci kihasználtság a 2008. évi 84 százalékról 2010 januárjára 75 százalékra csökkent, miközben a bérleti díjak is lemorzsolódtak. Az elvándorlás leginkább a divatos, budai A kategóriás irodaházakat érintette, ebben a körben 12 százalékkal csökkent a kihasználtság, míg a pesti B kategóriás épületeknél csupán 6 százalékkal nőtt az üresedés.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet