Mintegy 23 ezer építőipari kivitelezéssel foglalkozó társas és egyéni vállalkozás tett eleget eddig az építőipari regisztrációs kötelezettségnek - mondta lapunknak Ay János, a regisztráció kezelésével megbízott Magyar Kereskedelmi és Iparkamara igazgatója. A bejelentkezők zöme egyéni vállalkozó vagy egyfős mérnökiroda, míg a klasszikus, nagy létszámú építőipari cégek egyelőre fehér hollónak számítanak. A regisztrálók túlnyomó többsége közvetlenül a határidő lejárta előtti napokban, a múlt hét végén próbálkozott az elektronikus bejelentkezéssel, így nem csoda, hogy a többszörös túlterheltség alatt a rendszer lefagyott, noha 24 szervert állítottak klaszterbe, hogy bírják a rohamot.
A tájékoztató figyelmes elolvasását kihagyó bejelentkezőknek nehézséget okozott, hogy csak a több mint tízoldalas űrlap kitöltése után szembesülhettek azzal, hogy amennyiben nem Explorer 8-as vagy Mozilla Firefox böngészőt használtak, nem tudták lementeni az adatokat. Az is panasz, hogy a rendszert nem igazították hozzá a technológiai, technikai fejlődéshez, így például az üveg mint házépítési alapanyag nem szerepel a nómenklatúrában. Ellentmondásokra bukkantak a szakképesítések naprakészségénél is. A szoftver csak a meglévő TEÁOR-számokkal dolgozik, a technológiai lemaradás nem a rendszer hibája, ott a megoldás kulcsa az APEH kezében van, a szakképesítéssel kapcsolatos hiányosságokat pedig az év során kiküszöbölik - mondta Ay. Az ehhez szükséges KSH- és ÉVOSZ-javaslatok már elkészültek. Az anomáliák dacára az összes bejelentkezőből 17-18 ezren leküzdötték az elektronikus nyilvántartásba vétel nehézségeit, ők öt-tíz napon belül megkapják a regisztrációs számot, a többiek postai úton tettek eleget a kötelezettségüknek, nekik valamivel többet kell várni a nyilvántartásba vétel visszaigazolására.
