Az építőipar teljesítménye gyorsulva zuhan, a termelés volumene tavaly novemberben 14,5 százalékot esett az egy évvel korábbihoz képest. A termelés markáns csökkenéséhez néhány nagyberuházás kifutása, köztük a budai főgyűjtőcsatorna és a szintén fővárosi Allee bevásárlóközpont befejezése is hozzájárult, miközben több jelentős, folyamatban lévő projektnél - négyes metró, Margit híd felújítása - nem volt a KSH által számba veendő teljesítés. A múlt év utolsóelőtti hónapjában szinte semmilyen építőipari tevékenység nem zajlott, így néhány nagyobb beruházás befejezése is húzta az ágazat teljesítményét - mondta a Napinak Horváth Lajos, a KSH szakértője. A fővárosban folyó nagyberuházások közül a négyes metró fúrópajzsa ugyan tovább haladt, ám teljesítésigazolás nem volt. A továbbra is csökkenő trend mentén alakuló számok az esés gyorsulását mutatják.
Nem okozott meglepetést a novemberi adat - mondta a Napinak Koji László, az ÉVOSZ alelnöke. A szövetség ugyanis már 2009 elején a tagok visszajelzései alapján éves szinten ötszázalékos visszaesést várt. Aggasztó azonban, hogy a szerződésállomány sem kecsegtet semmi jóval, mivel a hanyatlás megállításához a megrendelések legalább 25-31 százalékos növekedésére lenne szükség, ennek pedig egyelőre semmi jele. Ezzel együtt az építőipar 2010-ben már eléri a gödör alját, fellendülésre azonban 2011 előtt nem számítok - mondta az alelnök. A választások miatt idén várhatóan tovább lassul a projektekkel kapcsolatos döntések előkészítése, miközben elmarad a választási években szokásos szalagátvágási hullám. Ráadásul a januártól hatályos fedezetkezelő intézmény kötelezővé teszi az előfinanszírozást, ami további likviditási gondokat okoz a cégeknek. Összességében 2010-re a mélyépítésben 3-4 százalékos emelkedésre számít, a magasépítésben pedig 3-5 százalékos csökkenést prognosztizál. Az ágazat 2006 óta tartó válsága nyomán idén gyorsulhat a kkv-k felszámolása, az áldozatok Koji szerint már nemcsak az alvállalkozói lánc végén álló kis cégek köréből kerülnek ki, hanem a több száz főt foglalkoztató nagyok közül is.
Az ágazati szereplők korábban abban bíztak, hogy az uniós források megállítják a 2006 óta tartó zuhanást, azonban úgy tűnik, hogy megrendelésekben is megtestesülő, komolyabb hatása csak idéntől lesz a közösségi támogatásoknak - állapította meg Baksa Attila, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója, az ÉVOSZ elnökségi tagja. Baksa sokat vár a beinduló iskola-korszerűsítésektől és kórház-rekonstrukcióktól. Véleménye szerint az építési vállalkozásoknak - megrendelés híján - a Nyugat-Dunántúlon és - Pécs kivételével - a Dél-Dunántúlon a legnehezebb a helyzetük, míg az Alföldön és Észak-Magyarországon még akad egy-két nagyobb projekt.
