BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az álmok nem (mindig) válnak valóra

Nagyívű ingatlanfejlesztési tervek garmadája tűnt vagy halasztódott el, esetleg íródott át az utóbbi tíz-tizenegy évben Budapesten. Az alábbiakban az évtized meg nem valósult álomprojektjei között szemezgettünk.

2009. december 29. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elsőként a Budapest új városközpontjaként emlegetett Károly körúti ingatlanfejlesztésről érdemes megemlékezni, amelyet először 1996-ban indítottak útjára, s 1998-ban már tudni vélték, hogy a körúti bazársor nyári lebontása után, talán még abban az évben elindulhat egy 8-10 milliárdos projekt, melynek során mélygarázs és tekintélyes méretű bevásárlóközpont épül. Ekkor még úgy tűnt, hogy az új center és a néhány száz méterre lévő, az idő tájt már megkezdett Nemzeti Színház a város legvonzóbb turistalátványossága lesz a kétezres évek elején. A sors azonban másként rendezte be a környéket. A bazársor igazi túlélőként 2005-ig maga volt a turistalátványosság, a Nemzeti Színház Gödörré avanzsált, s az azóta többszörös metamorfózison átesett városházaprojekt most legalább olyan közel van a kezdéshez, mint 1998-ban: azaz jövőre talán elindulhat az építése. Az ezredforduló előtt még 2010-re ígérték a Westend City Center beruházás második ütemét, amelynek során további tíz hektárt beépítését, a városrészeket elválasztó vágányok befedését, a pályatestek felett sétányokat, parkokat tervezett a beruházó. Bár a határidő még nem járt le, az eddigiek alapján mégiscsak úgy tűnik, hogy ez a terv is az álom kategóriába ragadt - s erről nem csak a gyorsan zátonyra futott kormányzati negyed projekt tehet.

Tízmilliárdos giga sport-hotel-bevásárló- és konferencia-központ felhúzásától féltették nyugalmukat mintegy tíz évvel ezelőtt a Vizafogó lakótelepi lakók, s mivel akkoriban a fejlesztő már meg is kapta a szükséges engedélyeket, úgy tűnt, semmi sem menti meg a környékbelieket az új komplexum áldásos hatásaitól. A történet azonban máshogy folytatódott, az Árpád hídi gigacentrum megvalósítása érdekében egyetlen kapavágás sem történt, majd hosszas hallgatás és egy tulajdonoscsere után az irodaházzá avanzsált fejlesztési koncepció eredményeként megnyitotta kapuit a Gateway Business Center.

Nagyszabású hotelberuházást álmodtak a fejlesztők az évezred elején a Váci út, Gács utca, Árva utca által határolt telekre, ám az élet itt is közbeszólt. A projekt pihentetése, majd a gazdacsere után az új tulajdonos inkább az irodapiacban látott fantáziát, szerencséje, hogy a közben bedőlt irodapiac a felépült GTC Metrót nem temette maga alá.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet