December 17-én döntött a fővárosi közgyűlés két nagyszabású budapesti, Duna-parti ingatlanfejlesztés sorsáról - mondta a Napinak Beleznay Éva, megbízott budapesti főépítész. A döntés eredményeként megteremtődött a jogi feltétele a Vituki (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet) egykori telkére tervezett Duna Passage-ra keresztelt multifunkcionális komplexum építésének, ugyanis megszületett a fejlesztő és a fővárosi önkormányzat közötti településrendezési szerződés.
A Duna Passage fejlesztője, a Wing Zrt. a honlapján közölt információk szerint az egykori Vituki-telekre iroda-, lakó-, szállodai és kereskedelmi létesítményeket álmodott meg 240 ezer négyzetméteren. A beépítési koncepció elkészítésével azt a Foster+Partners építészirodát bízták meg, amely a londoni Swiss Re irodaház (londoni uborka) vagy a Temze fölött átívelő Millennium Bridge terveit is készítette. A tervező korábban még nem tevékenykedett Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban is csupán néhány projektben működött közre. A projektet eredetileg 2009-ben indították volna.
Beleznay Éva elmondta: mivel a beruházás zárványterületen történik, a településrendezési megállapodás értelmében a fejlesztőnek biztosítania kell a tömegközlekedéssel való megközelíthetőséget, ezért megépítik a Lágymányosi hídfőhöz tartozó HÉV-megállót, illetve ameddig ennek a létesítése akadályozott, buszkapcsolattal biztosítják az elérhetőséget.
A Duna Passage-tól délre fekvő, város a városban koncepciójáért nemzetközi elismerést szerzett Duna City projekt településrendezési szerződését és a kerületi szabályozási tervhez fűződő fővárosi egyetértési jogot még nem hagyta jóvá a közgyűlés, erre várhatóan a januári ülésen sor kerül - mondta a főépítész.
