Mintegy 1,3 milliárd forintból újulhat meg Bel-Buda központja, a volt Ganz-területek és a Marcibányi tér környéke - jelentette be sajtótájékoztatón Láng Zsolt második kerületi polgármester. A projekt 987 millió forint uniós támogatásból és 400 millió forint saját erőből valósulhat meg. A kerület integrált városfejlesztési stratégiájának hat akcióterülete közül elsőként a Millenáris térségének megújításával pályázott az önkormányzat 2008 júniusában a támogatásra, s a november végi döntést követően tíz hónap maradt a megvalósításra. Az átalakulás nyomán nagyobb tere lesz a gyalogosoknak, kerékpárosoknak és a régi típusú kiskereskedelmi boltoknak, vendéglátóegységeknek. A kivitelezés a Kis Rókus utca felújításával már elkezdődött, a projekt befejezését 2010 őszére tervezik.
