Az Európai Unió dohánytermékek ellenőrzésére alakult bizottsága jövő hétfői ülésén a cigaretták adalék anyagairól és az egyes dohányfajtákról tárgyal, s nem kizárt, hogy a jövőben kiiktatná a termékekből az aromákat. Az is megtörténhet, hogy csak az erősen gépesített eljárással termeszthető, ízvilágában az itt megszokottól jelentősen eltérő virginia fajtájú dohány használatát engedélyezné. Mindez kifejezetten hátrányosan érintené a magyar dohánytermesztőket, de az egész uniós dohányipart is megkavarhatja. Bényei Illés, a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, a jelenleg futó 1160 magyar termelési szerződés 70 százaléka a burley fajtára vonatkozik, amely alapvetően meghatározó a magyar és az uniós cigarettakészítményekben. (Ez a termék jobban aromásítható, az unióban csak az Egyesült Királyságban használnak nagy arányban virginiát.)
A burley készítése jóval nagyobb élőmunka-igényű, mint a virginia - mondta lapunknak Bényei, aki szerint nincs a hazai iparágnak forrása arra, hogy átálljon a gépesített termesztéssel és fermentálással készülő terményre. Modern, nagy energiaigényű szárítókra lenne szükség, új épületekkel, ami jelentős befektetést igényelne. Az iparágban 20-25 ezren dolgoznak (főként romák és képesítés nélküli betanított munkások), főként kisvállalkozásoknál, mellettük számos család kiegészítő jövedelemként termeszti a dohányt. Mivel a fejlesztések finanszírozására sem ők, sem a kisvállalkozások nem lennének képesek, nagyon sokan elvesztenék munkájukat. Bényi felhívta a figyelmet, hogy a dohánytermesztést olyan megyékben végzik, ahol a munkanélküliség (válság nélkül is) magasabb a magyarországi átlagnál - például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A döntés az EU- és ezzel együtt a hazai cigarettapiacot is kényesen érintené, hiszen a virginia kizárólagos használatával új ízek jelennek meg, amelyeket újra kellene pozicionálni. Úgy tudni, a cigarettagyártók egyelőre nem készülnek a döntésre, holott Kanadában, ahol elfogadták a virginia kizárólagos használatát, viszonylag gyorsan át kellett állniuk.
Most azzal számolnak, hogy 2011-re megszületik az EU-ban forgalmazott dohánytermékekre vonatkozó új direktíva - amiben várhatóan hangsúlyosabb szerepet kap az aromáktól és adalék anyagoktól való mentesség -, s ezt követően kezdődhet el a tagországokban az ajánlás bevezetése.
