A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálata során nem állapította meg, hogy a ScienNet-Rendszer elnevezésű törzsvásárlói rendszer engedély nélküli betétgyűjtést vagy más pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végezne, ám a vizsgálata során feltárt kockázatok miatt más hatóságok eljárását kezdeményezte.
A felügyelet fontosnak tartotta felhívni a figyelmet, hogy a megvett utalvány ellenértéke a rendszerben csak levásárolható, ráadásul kockázatot jelent, hogy az utalvány a kiállításától számítva három évig hatályos, a hatályossági idő lejárta után automatikusan, minden külön jogcselekmény nélkül érvényét veszti. Gondot jelent a felügyelet szerint, hogy a társasággal szembeni jogérvényesítésre az USA-ban postafiókcégnek számító ScienNet International LLC-vel állnak szerződéses jogviszonyban. A törzsvásárlói jutalék- és karrierrendszerben különösen hangsúlyos az új törzsvásárlók beléptetése és az általuk történő azonnali utalványfoglalózás, ami az mlm-rendszer legnagyobb kockázata.
Miközben a PSZÁF vizsgálódott, információink szerint a piacon már létező két komoly vetélytárs - ScieNet, Lyoness - mellett egyre újabb vásárlásiközösség-szervező mlm-cégek indulnak, ilyen például a Family Benefit. A közösségeknek már százezres nagyságrendűre becsült taglétszáma van. A gondot az jelenti, hogy a válság alatt felpörgő mlm-piacon a vásárlási közösségek sikerét egyre több kétes hírű, nem ellenőrzött vállalkozás is megirigyli, amelyekbe a szakemberek szerint nem érdemes belépni, ugyanis gyanús, hogy valamilyen pilótajáték.
A vásárlásiközösség-szervező vállalkozások több kereskedelmi lánccal állnak üzleti kapcsolatban. Ezek jellemzően a legnagyobb kiskereskedelmi vállalkozások, így érthető, hogy a piacon induló, egyes vélemények szerint kétes hírű vállalkozások is szeretnek visszaélni a nagy láncok nevével.
Az interneten több vásárlási közösséget is találni, legutóbb egy szegedi sportegyesület, az FC Fortuna tett közzé hasonló szolgáltatásról, szerveződésről szóló közleményt, amelynek a hírek szerint több ezer tagja van úgy, hogy a programja még el sem indult. A klub a legnagyobb hazai hipermarket-, illetve a legnagyobb elektronikai áruházlánc nevével hirdette magát, miközben úgy tudjuk, egyikkel sem áll szerződéses vagy akár informális üzleti kapcsolatban. A tervek szerint 90 százalékos kedvezményt is képesek lesznek elérni a közösség tagjai a programmal, ami a piacon rendkívül nagy kedvezménynek számít, ilyen előny szinte nem is létezik. Próbáltuk elérni a sportklubot, illetve annak vezetőjét, de a telefonja több napja nincs a rendszerbe kapcsolva, illetve a klub telephelyén látszólag a semmibe csörög a vezetékes telefon.
Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke szerint nem kell félni az mlm-cégektől, bár szerinte nagy baj, hogy a társaságok szervezésekor ellenőrizetlenül kerülnek be a rendszerbe "marketingszakemberek", akik képtelenek megfelelően közvetíteni egy-egy társaság alapgondolatát, üzenetét.
