BUX 140143.77 0,76 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Heinekennek most is jó

2009. november 12. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alaposan keresztbe tett a válság a söriparnak, amelyet az átlagon felüli jövedékiadó-emelés (2007-ben 7,5, 2010. január elsejével 10 százalék), valamint a termékdíj-szabályozás módosításából adódó plusz közteher is megvisel. A piac 6-7 százalékos csökkenést mutat 2009-ben, ami hétmilliárd forint forgalomveszteséget jelent, így a szegmensben működő négy nagy söripari vállalkozás profitabilitása tovább mérséklődik. Tavaly már csak 10 millió euró volt a teljes ágazat jövedelmezősége, szemben a 2006-os 67 millióval.
Ennek ellenére a Heineken Hungária Zrt.-nek nincs oka panaszra, hiszen 2-3 százalékos bevételnövekedéssel fordulhat 2009-ben, a volumen 4-5 százalékos csökkenése mellett. A társaság a prémium szegmensben a magasabb árkategóriával tudott javítani forgalmi adatain - mondta Michiel Egeler, a cég vezérigazgatója. Hozzátette, a Heineken továbbra is a prémium szegmensben erősítené jelenlétét.
Idén a cég forgalma 44-45 milliárd forint körül alakul, s a következő évben is nagyjából ilyen szintre lőtte be a terveket a cég. Az idei fejlesztések, köztük a citromízű Gösser vagy a Szőke Ciklon bevezetése sikeres volt, így várhatóan jövőre is innovatív termékekkel rukkolnak elő.
Megkezdődött a kereskedőkkel a jövő évi beszállítói tárgyalássorozat is. A társaság felkészült a komoly árleszorító igényekre, ám Egeler szerint ma a sör árában lejjebb már aligha lehet menni a gyenge forint, a drága alapanyag és energia, illetve a gyorsan növekvő közterhek miatt. A sörgyártó ugyanakkor kíváncsian várja, hogy partnerei hogyan kezelik az újonnan elfogadott, tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó (termékpálya) szabályozót. Egeler szerint gyanús, hogy a kereskedők nem kívánnak a jelenleginél kevesebbet keresni a termékeken - mindez azt sugallja, hogy a szabályozó árfelhajtó tényező lesz.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor
Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet