A Duna és a Városháza projekt áll a müncheni Expo Real kiállítás Budapest Business Region standjának középpontjában. Beleznay Éva, a főváros megbízott főépítésze, Erick von Egeraat holland építész, a projekt építészeti tervezője és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes mutatták be a terveket. Mintegy húszmilliárd forint közcélú fejlesztést hajt végre a főváros a belváros revitalizációja érdekében a következő 2-3 évben, mondta Beleznay. A közterület-fejlesztéssel élhetőbb környezetet teremtenek a városlakók számára és vonzó terepet az ingatlanfejlesztőknek, befektetőknek. Jelentős fejlesztési potenciált tartogat a Duna-part - mondta a főépítész, ez a projekt hosszabb távú stratégia mentén zajlik, egyelőre a jelenlegi állapotot és a lehetőségeket mérik fel, erre a fővárosi költségvetésből 200 millió forintot költenek - tudtuk meg Z. Halmágyi Judittól, a városfejlesztési és városképvédelmi bizottság alelnökétől.
