Annak ellenére, hogy Budaörsön alakult ki az ország legnagyobb kiterjedésű kiskereskedelmi területe, és az ezer főnél népesebb települések között továbbra is a legtehetősebbnek számít, nem az ott élők költenek legtöbbet. A GfK idén először adott ki az általános vásárlóerő-index mellé kereskedelmi vásárlóerő-indexet is, ami azt mutatja, hogy településenként hol költenek legtöbbet személyenként a kiskereskedelemben. E listát a csopakiak vezetik, utánuk a Telkiben lakók, majd Tiszaújváros és Budaörs fogyasztói jönnek. Mind a négy településre igaz, hogy polgáraik az országos átlaghoz képest több mint 20 százalékkal többet költenek. Az ötödik helyezett Százhalombatta, ha csak néhány tizeddel is, de még belefér a 20 százalék feletti kategóriába. Budapestet a GfK a megyékkel hasonlította össze, ahol ugyan a főváros toronymagasan vezet, de a kereskedelmi vásárlóerő többlete az országos átlaghoz képest 20 százalék alatt marad, miközben az általános vásárlóerő-indexnél nem kérdéses az első hely. Utóbbi lista élén a települések között az elmúlt évhez képest nem történt változás, Budaörs után Csopak jön, de Hévizet Törökbálint letaszította a dobogó harmadik helyéről, egyenesen az ötödikre. Ugyancsak befutó volt Tiszaújváros, amely az ötös fogat egyetlen kelet-magyarországi települése lett.
