Újabb két százalékot hasított ki a napi fogyasztási cikkek piacából a szupermarket csatorna, amely az első félévben már erősebb volt, mint a rohamosan fejlődő diszkont szegmens. A GfK Hungária Piackutató legfrissebb adatai szerint a szupermarketek előretörése mögött elsősorban a Plus-üzletek "sparosítása" áll. Ám amíg a Plus kikerülése a diszkont körből egy százalék mínuszt jelentett a csatornának, addig (a piaci részesedést tekintve) kétszázalékos többletet hozott a félévben a szupermarket csatornának. A növekmény annak is köszönhető, hogy a legnagyobb hipermarketlánc, a Tesco ráállt a kényelmi üzletek nyitására. Sorra adja át a kis formátumú Tesco Express névre keresztelt városi üzleteit, amelyeket a piac a szupermarket kategóriába sorol. Ilyen lesz az első belvárosi üzlet is, amely a Rákóczi úton, a volt Csillag Áruházban nyílik.
A piackutató elemzése szerint a hipermarketek is magukra találtak. Bár a szegmens részesedése tavaly két százalékkal csökkent a napi fogyasztási cikkek piacán, most egy százalékot visszanyert, annak köszönhetően, hogy a recessziós időszakban ezen üzlettípusok voltak képesek a legolcsóbbak maradni. (Egy civil felmérés szerint némely esetben a hipermarketek a diszkontoknál is olcsóbbak.)
A jövő nagy kérdése, hogy mi lesz a GfK által kisbolti kategóriába sorolt üzletekkel. A magyar beszerzési láncokhoz tartozó, illetve a független üzletekkel együtt számolt kisbolti részarány még mindig a legnagyobb, viszont erejük az utóbbi egy évben stagnált. Az elemzők prognózisa szerint lassan, de biztosan elolvad a vezető pozíció, ugyanis az erősödő magyar láncok új üzleteiket már a szupermarket, illetve diszkont kategória alapján nyitják, sőt a hálózatok már meglevő üzleteit is folyamatosan bővítik és szupermarketesítik. Vagyis a forgalmi erejük ebben a csatornában jelenik meg.
