A Bombardier szembe ment a recesszióval: a forgóalvázkereteket gyártó mátranováki üzemet nemrég bővítették és további kapacitásnövelést terveznek. A válság nem érződik a társaság rendelésállományán sem: közel 2-3 év telik el a teljesítésig, és emiatt ugyan nem kizárt, hogy a későbbiekben lesz hatása a visszaesésnek, de jelenleg nem ezt látják a társaságnál, köszönhetően annak, hogy a válság előtti jelentős megrendeléseket nem mondták le. Más iparágakkal összehasonlítva részben az állami infrastruktúra-fejlesztési megrendeléseknek köszönhető, hogy a vasúti alkatrészek iránti kereslet nem esett vissza. A MÁV-val közösen üzemeltetett dunakeszi járműjavítónál azonban még előfordulhatnak problémák: ha az üzem kapacitásának közel felét kiadó IC-kocsi-felújítási tervek kútba esnek, könnyen elképzelhető, hogy létszámleépítésre kényszerül a társaság.
A vasúti fékberendezések gyártásával is foglalkozó Alumíniumárugyár Zrt.-nél nem tudtak ilyen kedvező tendenciákról beszámolni: májusban kezdődött meg a forgalom visszaesése, közel 10 százalékkal, majd júniusban és júliusban 60, augusztusban pedig 50 százalékos volt a visszaesés, így az év egészét tekintve 40 százalékos zuhanást várnak. A csökkenés meglepetésként érte a céget, mert az előzetes tárgyalások alapján nem volt várható, hogy a megrendelőik visszalépnek. A társaság bevételének 40 százalékát biztosító fékberendezések értékesítéséből tavaly 600 millió forintos forgalmat bonyolítottak le, legfőbb partnerük a Knorr-Bremse. Noha nem a vasúti alkatrészek gyártása a fő termékprofiljuk, részben ezek, részben a többi termék miatt szervezetátalakításra kényszerültek: első körben a bérmunkásoktól volt kénytelen megválni a társaság és jelentős likviditási gondokkal is küszködtek.
