Némileg összezavarta a piacot a nyári áfaemelés, olyannyira, hogy a megszokott kiskereskedelmi volumencsökkenés helyett júniusban a naptárhatástól megtisztított adatok 0,5 százalékkal meghaladták az előző havi szintet. Optimizmusra azonban nincs ok, hiszen az első félévben a volumen 3,2, az előző év azonos időszakához mérten pedig a június 2,2 százalékkal maradt el a bázisadatoktól. Sőt a forgalom gerincét adó élelmiszer-kereskedelem a májusi bázishoz képest 0,6 százalékkal volt kisebb. A félév az élelmiszerben 2,6 százalékkal maradt el, míg a június az előző év azonos időszakához képest 3,8 százalékkal volt rosszabb - derült ki a KSH adataiból.
Az adatokat elsősorban a nem élelmiszer jellegű termékek forgalmának felfutása torzítja, méghozzá úgy, hogy az előző év azonos időszakához képest ugyan csökkenés mutatkozik, májushoz képest viszont 2,9 százalékos eladásnövekedés látszik. Ez igazolja az elemzők állítását, miszerint a növekedés nem szólt másról, mint az áfaemelés miatt bekövetkezett előrehozott vásárlásokról. Ennek ismeretében nem kizárt, hogy a következő hónapban a vártnál nagyobb zuhanás lesz, ami viszont arra enged következtetni, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszaesése még nem érte el a gödör alját. A júniusi forgalomfelfutás azt mutathatja, hogy a recesszió kellős közepén is rá lehet venni a vásárlókat a fogyasztásra, vagyis jól irányzott akciókkal, illetve pénzügyi hitelkonstrukciókkal lehet volument generálni. Kérdés persze, hogy az élelmiszer-kereskedelem forgalomvesztése mennyire folytatódik majd.
