Három év alatt kilenc ország autóipari klasztereinek együttműködését segíti egy most induló európai uniós program, amely elsősorban a kutatás és fejlesztés összehangolásával próbálja meg erősíteni az ágazaton belül Délkelet-Európa és az EU régióinak versenyképességét. Tóth Viktor, a programban egyedüli magyarként részt vevő projektpartner Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 36 hónap alatt megvalósuló fejlesztésben Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Bulgária, Magyarország, Olaszország, Románia, Horvátország és Szerbia autóipari klaszterei, egyetemek, innovációs központok és más szervezetek vesznek részt. Az innovációs projektet, amelynek vezetője a szlovák autóipari klaszter, az Európai Unió Délkelet-európai Transznacionális Együttműködési Program (South-East Europe Program - SEE) monitoringbizottsága pályázati úton 1,3 millió eurós vissza nem térítendő támogatásban részesítette, ebből a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 187 ezer eurót használhat fel a vállalt feladatok ellátására.
