BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

További pályázatok az elővárosi vasúthoz

2009. augusztus 13. csütörtök, 23:13

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újabb pályázatok kiírásával folytatódik az elővárosi vasúti fejlesztés előkészítése Budapesten - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A közlemény szerint az elővárosi vasúti fejlesztés első szakaszának keretében ősszel további előkészítési munkák indulhatnak meg, mivel a NIF Zrt. az elkövetkező napokban kiírja a közbeszerzési eljárást az elővárosi vasútvonalak megállóhelyein parkolók, buszfordulók tervezésére. Szeptemberben a társaság a 71-es vasútvonal Rákospalota-Újpest-Vác, illetve a 100. számú vasútvonal Kőbánya-Kispest-Cegléd szakaszának elővárosi célú fejlesztésére kiírt tervezői tendert is megjelenteti. A NIF közleményében rámutatott: a Budapest-Keleti és -Nyugati pályaudvar csatlakozó vonalszakaszainak tervezési munkái már 2008-ban megkezdődtek az I/a ütemben, majd októberben várhatóan megkezdődik az I/b ütem előkészítése is, amelynek célja a Nyugati pályaudvar csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztése. A NIF és a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) Kht. közös megbízásából még 2008 júniusában készült el a nagy távlatú közlekedésfejlesztési elképzeléseket keretbe foglaló elővárosi közlekedésfejlesztési stratégiai terv "Az S-Bahn rendszerű gyorsvasúti közlekedés kialakítása és a budapesti elővárosi vasúthálózat fejlesztése" címen és a fejlesztések I. ütemét megalapozó részletes megvalósíthatósági tanulmány.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet