BUX 138791.61 -0,71 %
OTP 45590 -0,48 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak zuhanás előtti az élénkülés

2009. július 30. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Váratlan mértékű növekedést jeleznek az átadott új lakások számában a KSH tegnap közzétett lakáspiaci gyorsjelentésének adatsorai. A jelenlegi beruházói hangulatot az építési engedélyek számának csaknem 20 százalékos csökkenése jelzi.
Összesen 13,8 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt az első félévben, ez országos átlagban 16, Budapesten 35 százalékkal több új lakást jelent, mint 2008 első félévében. A lakásépítés központja továbbra is a főváros, a használatba vett lakások közel egyharmada Budapesten épült. Bár a bázishoz képest Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon is jelentős volt a növekedés (53 és 31 százalék) darabszámban ez összesen 800, illetve 1440 lakást jelent. Megyei összehasonlításban Fejér, Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Tolna produkált számottevő, ötven százalékosnál nagyobb növekedést, ám nem árt figyelembe venni, hogy ezt nagyon alacsony bázisról indulva érték el.
A fővárosi építkezések súlya és jellege erősen befolyásolta az országos adatok alakulását. Főleg Budapesten nyert nagyobb teret a vállalkozói, illetve az értékesítési célú lakásépítés, ezekből 28, illetve 29 százalékkal épült több. Az építtetői kör csaknem fele-fele arányban oszlott meg a lakosság és a vállalkozások között, az önkormányzatok 53 használati engedélyt kapott lakással a teljes új lakásállomány 0,4 százalékát állították elő. Az adatsor szerint ismét nőtt a profi kivitelezés aránya, a 13 ezer új lakásból tíz és félezret építőipari főtevékenységet folytató cégek hoztak tető alá. Az értékesítésre szánt vállalkozói építkezések, társasházépítések csaknem 30 százalékos növekedése természetes módon hozta magával az átlagos lakásméret zsugorodását. Budapesten, ahol a felépült 4160 új lakás több mint háromnegyedét értékesítési céllal, vállalkozók hozták létre, az átlagos lakásnagyság 72 négyzetméterről 66 négyzetméterre csökkent, a 60 négyzetméter alatti lakások részaránya pedig 58 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a 100 négyzetméternél nagyobb lakások száma Budapesten 17-ről 11 százalékra csökkent, a városok és községek családiház-építéseinek következtében pedig a fővároson kívül emelkedett.
Egyértelműen negatív trend uralta az építési kedvet, összesen 17 ezer új lakás építését engedélyezték az első félévben, ez 19 százalékkal marad el az évvel korábbitól. Budapesten a visszaesés 13 százalékos, a negatív csúcsot Észak-Magyarország állította be 30 százalékkal kevesebb kiadott engedéllyel. Különösképpen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fagyott be a lakásépítési kedv, ahol mindössze 337 lakás építésére adtak ki engedélyt, ez a tavalyi 60 százaléka. Észak-Alföldön viszont csaknem a tavalyival megegyező számú új lakás építését tervezik, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például 14 százalékkal több engedélyre került pecsét az első félévben. A dél-alföldi régióból Bács-Kiskun megye emelkedik ki 28 százalékos, a Dél-Dunántúlról Somogy 40 százalékos növekedéssel.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet