A tűzoltók az előzetes adatok szerint 946 helyszínre vonultak ki a vihar miatt szombaton éjfélig, és a bejelentések alapján még 400-450-nel is emelkedhet a számuk vasárnap - írta az Index az MTI híre alapján. Elsősorban fakidőlésekhez, illetve áramkimaradásokhoz riasztották a tűzoltókat - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese. A legtöbb hívást a fővárosból, Pest, Veszprém és Fejér megyéből kapták. Az áramellátással kapcsolatos gondokat a tűzoltók a területi áramszolgáltató társaság szakembereivel együtt végzik. Sok helyen sérültek meg a villamos távvezetékek és oszlopok, az Elmű tájékoztatása szerint néhány Pest megyei településen (Isaszeg, Dabas, Vecsés, Kiskunlacháza) még vasárnap reggel sem volt áram. Egy ember halt meg a fővárosban szombaton áramütés miatt, a balesetet a vihar miatt leszakadt áramvezeték okozta. Országosan öt ember sérült meg. A vihar több helyen fákat döntött a vasúti pályákra, felsővezetékek szakadtak le. Jelentős késések, vonatkimaradások voltak a vasúti közlekedésben.
