A magyarországi autópiac eddigi legellentmondásosabb félévét tudhatja maga mögött - véli a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. Míg korábban nőtt vagy legalábbis kisebb hullámzásokkal, de működött a piac, addig 2009-ben soha nem látott tendenciákkal szembesült az autós szakma - mondta lapunknak Gablini Gábor. A magyarországi márkakereskedőknél az év első hónapjai a készletkisöprés jegyében teltek, majd az európai roncsprémiumprogramok eredményeként nagy számban jelentek meg a külföldi vásárlók. Az előző éveket jellemző túlméretezett készletállományokhoz képest most a legtöbb márkánál nincs lehetőség arra, hogy a vevők azonnal átvegyék a kocsikat, a forgalomba helyezés egyre hosszabb időt vesz igénybe. Gablini szerint az autópiacon rendszerváltás zajlik: noha továbbra is fontosak a kereskedők által kínált árengedmények, a jövőben a hosszú távú kiszámíthatóság lesz a döntő szempont.
A finanszírozási nehézségek, a vásárlóerő visszaesése és a gyenge forint együttesen okozták az ágazat problémáit Magyarországon. Bár a potenciális vásárlóknak vannak tartalékaik és képesek is lennének finanszírozni egy új autó megvásárlását, az általános bizonytalanság és a kormányzati megszorítások nem forintosítható hatásai miatt a vevők inkább megélhetésük finanszírozására fordítják megtakarításaikat - állapította meg Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke. A munkahelymegtartással kapcsolatos félelmek, valamint a hitelfeltételek szigorodása további csapást mértek az autóeladásokra. Az MGE elnöke szerint az elmúlt időszakban rövidlátó és öngyilkos kereskedelempolitika uralta a piacot, az egyesület ezért üdvözölte, hogy megszűntek az önerő nélküli, 120 hónapos futamidejű konstrukciók. A finanszírozó cégek az utóbbi időszakban minden korábbinál szigorúbban vizsgálják, hogy a hitelfelvevő tudja-e majd fizetni a részleteket.
A kereskedők készletkisöprési akciói miatt májusban az eddigi legnagyobb mértékű visszaesést produkálta az autópiac, nem beszélve arról, hogy a finanszírozó hitelintézetek már a tavalyi utolsó negyedév végén megkezdték a márkakereskedőkkel kötött szerződések felbontását. Bár egyes piaci szereplők vállalták volna a fogyasztói hitelezést, a készletfinanszírozástól a legtöbben elzárkóztak - mondta Győző. Az MGE optimista becslései szerint is legfeljebb 80-85 ezres eladással lehet számolni 2009-ben, míg a Gémosz szerint az idén mintegy 80-90 ezer új autó találhat gazdára Magyarországon. Enyhe fellendülésre is legkorábban csak 2011 második felében lehet számítani.
