Hiába a jogszabály-módosítás, a hitelszerződéseket továbbra is szinte korlátlanul módosíthatják a hitelintézetek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint. Már most látható, hogy a bankok korábbi gyakorlatukon nem akarnak változtatni és a fogyasztókra terhelnek minden költséget. A bankok visszaélnek erőfölényükkel, és arcátlan módon, tisztességtelenül járnak el, amikor ésszerűtlen módon feltételek sokaságát vonják be a szerződésmódosítási körbe, amivel jól példázzák: a fogyasztó csak és kizárólag addig fontos a számukra, amíg megkötik vele a hitelszerződést - hívja fel a figyelmet a szervezet sajtóközleményében. A bankok egyoldalú szerződésmódosítását tiltó szabály csak augusztus 1-jén lép hatályba, a szervezet szerint a hitelintézetek módosított általános szerződési feltételeikről folyamatosan értesítik ügyfeleiket. Ezekből jól látszik, hogy a bankok továbbra is semmibe veszik a fogyasztókat, hiszen rengeteg feltételt felsorolnak, amelyekkel élve aztán egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket, a fogyasztók hátrányára - állapítja meg a fogyasztóvédelmi szervezet.
