Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Lehet-e, szükséges-e a Nyomda- és Papíripari Szövetség (NYPSZ) tagjainak számát növelni a jelenlegi gazdasági válságban? Mik az elmúlt több mint fél év elnöki tapasztalatai?
- Általában mindig jót tesz egy szakmai szövetségnek, ha nagy a taglétszáma, hiszen az - az adott gazdasági ágazaton belül és a döntéshozók felé is - a képviseletben nagyobb súlyt jelent, ám mindennél fontosabb az érdemi munkavégzés. Ezt a szövetségünk hosszú évek óta jól teszi, amit nem formalitásként állítok, hanem olyan cégvezető véleményeként, aki a mai felállás szerinti szervezetnek kezdettől - immár 18. éve - tagja, s volt olyan időszak, amikor az elnökségben is tevékenykedhettem. A gyakorlatban is megismerhettem, hogy mi a haszna a tagságnak: a szakmai ismeretszerzés mellett itthoni és külföldi kapcsolatok létesítésében is segített s - a tagság igényeit rendre figyelembe véve - sikerült elérni, hogy olyan szolgáltatásokat is kínál a szövetség, amelyek anyagilag kimutatható hasznot jelentenek. Elnökként határozott célom, hogy - az Egyesült Államokban működő nyomdaipari szövetség példájára - mi is folyamatosan kimutathassuk, hogy tevékenységünk milyen forintosítható haszonnal jár, bármilyen méretű vállalkozásról legyen is szó. A tagjaink - de a belépni szándékozók is - szinte tételesen kiszámíthatják, hogy mekkora a megtakarításuk értéke a szövetség keretein belül. Erre a legjobb példa a tavaly elindított villamosenergia-beszerzési társulás, amely összesen mintegy 28 millió forint megtakarítást hozott a cégeknek, ennyivel jutottak olcsóbban az energiához. Ennek hírére az idei társulásba kétszer annyian jelentkeztek, mint az induláskor. Hasonló az eredmény a gázenergia-beszerzésnél is, ám a más területeken elérhető előnyök értékmutatóját is nyilvánvalóvá szeretnénk tenni. Így például azoknak a szakmai fórumoknak a hasznossága is átszámítható forintra, amelyeken szinte első kézből szerezhetnek olyan piaci és új műszaki, technológiai ismereteket, amelyeket a vállalkozás kamatoztathat. Ugyanakkor a szövetség - mintegy ernyőszervezetként - hatékonyan képviselheti például a csak fél tucatra tehető, igazán nagy magazinnyomdák érdekeit is a hatóságoknál vagy a döntéshozóknál. Persze a kis és a nagy cégeknek vannak közös gondjaik is: a tevékenységet, a munkát terhelő magas adók, járulékok, ami - különösen a mostani időszakban - a piacvesztés, a versenyképesség csökkenésének meghatározó oka; együttes fellépéssel erősíthetők a mérséklést szorgalmazó törekvések. A tagság előnyei közé tartozik az is, hogy a cégek vezetői, szakemberei olyan ismerős közegben lehetnek együtt, ahol a hasonló problémákra akár többféle megoldási lehetőséget hallva választhatnak. Több olyan tagvállalat van, melynek vezetője nyilvánosan is kijelentette: öt évre előre visszajött a tagdíja azzal, hogy belépett az energiabeszerzési társulásba. De van olyan is, aki szerint egyévi tagdíját "nyerte vissza" a szövetség tagjaként szerzett információval vagy kapcsolatrendszer eredményeként. Ezekből is adódóan: nem az irányváltáson, hanem hangsúlyváltás elérésén dolgozom, dolgozunk, hiszen a szervezet szakmailag és anyagilag is stabil. Fontosnak tartom, hogy - a kilépéseket és az új belépőket számon tartva - a mintegy kilencven cég érdekei érvényesüljenek, még akkor is, ha nem mindegyikük végez közvetlenül nyomdai tevékenységet. Számosan vannak olyan beszállítók - például a berendezéseket, alkatrészeket, alapanyagokat forgalmazók vagy "csak" a technológiai szolgáltatásokat nyújtók -, amelyek aktivitása nélkül nehéz lenne a nyomdacégek működtetése. Ezek egyéni képviseletét ugyancsak föl kell vállalnunk a legkülönbözőbb fórumokon. Erre friss példa az ősszel, a Hungexpón megrendezésre kerülő nyomdaipari kiállítás, amelyhez a minél nagyobb arányú részvétel érdekében "különleges bánásmódot" sikerült elérnünk a rendező cégnél, amely egyébként tagja az NYPSZ-nek. Ez nem pusztán anyagilag mérhető haszon - a közös fellépéssel árkedvezményt is elértünk -, hanem a komplexebb szolgáltatások nyújtásával a kiállítási színvonal is erősödik. Olyan közös tér is lesz, ahol nagynevű cégek magyarországi leányvállalatai is jelen lehetnek, annak ellenére, hogy az anyacégtől nem kapnak anyagi támogatást a részvételhez.
- Mennyire vonzó a szakma a fiatalok körében? Egyáltalán, milyen szintű a szakemberképzés?
- A nyomdászat nem tartozik a mai értelemben vett divatszakmák közé, még ha tiszta tevékenységgé "nőtte is ki" magát, s nemcsak a termékeiben, hanem a megvalósításban is nagyon színes, összetett munkát igényel. A mai korszerű technológia is folyamatosan megújul, ami feltételezi a magas színvonalú képzettséget, illetve az állandó képzést. Nem véletlen, hogy a Debreceni Egyetem - főleg a gépészmérnöknek tanulók megnyerésével - igyekszik az oktatási kínálatát bővíteni a nyomdaipari ismeretek területén. A Budapesti Műszaki Főiskola pedig - immár kilenc éve - a felsőfokú nyomdászképzés hagyományos bázisa. Sőt - a könnyűipari mérnökképzés keretein belül - a Nyugat-magyarországi Egyetemmel közösen elindították a mesterképzést. Szerintem népszerűbb lenne egy új szak, új elnevezéssel: grafikus kommunikáció. Nem a divatos hangzás miatt, hanem mert kifejezné, hogy a mai nyomdászat magas fokú számítástechnikai, technológiai ismereteket is feltételez és olyan látásmódot, amely vizuális élményeket ad a gyártónak és a felhasználónak egyaránt. Az is kiderül a korszerű elnevezésből, hogy a nyomdászati munkán ne csak újság- vagy könyvnyomtatást értsenek, hanem mindazoknak a hétköznapi használati tárgyaknak a grafikus megjelenítését is, ami például a legkülönfélébb termékek csomagolásain látható vagy ami mondjuk marketingcélú üzenetként a postaládába kerül. Fontos szempont, hogy a mai nyomdászok piaci, forgalmazói ismereteket éppúgy kapjanak, mint azt a képességet, amivel kezdettől ráhangolódhatnak a megrendelők igényeire.
- Milyen módon segíthetik a cégek az utánpótlás-nevelést?
- Ezen a téren is szeretném, ha hatékonyabb eredményeket mutathatna föl a szövetségünk. El szeretnénk érni, hogy az egyes cégek által fizetett szakképzési hozzájárulás - együtt gondolkodásunk eredményeként - koncentráltan jusson el egy-egy képzési helyre, anyagi és szellemi értelemben is, színvonalnövelésre ösztönözve az oktatást. Azokat a centrumokat kellene - a szövetség közreműködésével - oktatási téren is erősíteni, ahol nagy hagyománya van a nyomdászatnak, így például Békéscsabán, Debrecenben, Kecskeméten, Veszprémben és természetesen Budapesten. Mindez a magyarországi nyomdapiac versenyképességét, fejlődését segíti. Ugyanakkor ismét apáról fiúra szállhat a nyomdász-, pontosabban: a grafikus kommunikációs szakma.
