BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Statisztikai mélypont csak jövőre?

2009. április 28. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem az átadott lakások számából lehet megítélni a lakáspiac helyzetét, hanem az elindított projektekéből - mondta lapunknak Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (Malosz) elnöke. Az építkezések átfutási ideje legalább másfél év, így az első negyedévi használatbavételi engedélyek vélhetően még nem tükrözik a válság hatásait, az új engedélyek alakulásában azonban már várok változást - tette hozzá. Bár önmagában a meglévő engedély sem jelenti azt, hogy elindul a fejlesztés; idén év elején gyakorlatilag senki nem kezdett új beruházásba, mindenki azt figyeli, hogyan alakul a helyzet. A támogatások felfüggesztése és az áfaemelés legalább 10 százalékos áremelést jelent a vevőknek, s a Malosz elnöke szerint a maximum ötszázalékos nyereséggel dolgozó beruházók nem engedhetik meg maguknak, hogy az emelkedő áfát ne hárítsák át a vásárlókra. A vevőkre nehezedő nyomás mellett Varjasné a projektfinanszírozásban sem lát változást - ez pedig véleménye szerint azzal jár, hogy a lakásépítők szép lassan felélik és leépítik az eszközeiket, kiárulják a telkeiket és kivonulnak a piacról, a tőkeerősebbek pedig egyszerűen kivárnak. A Malosz elnöke, aki egyúttal a ferencvárosi rehabilitációban aktív Quadrat Kft. ügyvezetője, elmondta: cégüknél harmadára csökkentették a létszámot és a múlt év végi, Mihálkovics utcai társasházuk befejezése után nem maradt más hátra, mint lassan teljesen leépíteni a tevékenységet - ahogy erre a szövetség sok tagja is kényszerül. További döfésnek tartja a tervezett ingatlanadót, amelyet az elnök szakmailag sem tart elfogadhatónak. Különösképpen azért, mert nincs szó arról, hogy miként fogják elkülöníteni a jövedelemtermelő és a "csupán" lakásként funkcionáló ingatlanokat.
A projektek átfutási ideje miatt az átadott lakások számában leginkább 2010-ben lesz látható a válság - erősítette meg Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. lakáspiaci szakértője, aki arra számít, hogy 2009-ben az első negyedévi vagy akár az éves számok nagyjából a tavalyi szinten maradnak, ugyanakkor az engedélyezés már mutathatja a krízis jeleit. Példaként hozza fel, hogy 2003 végén drasztikusan csökkentették a hitelek kamattámogatását, 2004-ben mégis csúcsot döntött az új lakások száma, a visszaesés csak később jelentkezett. Így valószínűleg a statisztikában a 2010-es év lesz a mélypont, akár 20-25 ezerre csökkenhet az új lakások száma. Ennél lejjebb valószínűleg nem megy a piac, hiszen ez a mennyiség a finanszírozásmentes kilencvenes években is megépült és elkelt. A nagyobb áfa Petz szerint nettó 3 százalékos pluszt jelenthet a lakások árában, azonban ez valószínűleg nem befolyásolja majd a vásárlásokat. Az ingatlanpiaci várakozásokat rendszeresen felmérő szakértő szerint mélyponton vannak a lakásvásárlási tervek, és a felújítást fontolgatók tábora is egyre zsugorodik. A piac megítélése olyannyira negatív, hogy talán ez már a gödör aljának tekinthető, vagyis innen már csak felfelé vezet az út - a kérdés csupán az, hogy mikor.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet