Miután népszavazáson a vátiak után a porpáciak is igent mondtak, a két Vas megyei kistelepülés határában az engedélyeztetési, illetve a kiviteli tervek elkészítése után jövő tavasszal indul a repülőtér-fejlesztés. A Sia-Port Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. több mint 110 milliárd forintos beruházása mellett a porpáci önkormányzat tájékoztatása szerint az egyik legfontosabb érv az volt, hogy csökkenti a foglalkoztatási gondokat: a beruházó kötelezettséget vállalt arra, hogy az építkezés során és később is elsősorban helyi és térségbeli dolgozókat foglalkoztat. A reptér közepes méretű utas- és teherszállító gépek fogadására alkalmas, 4 ezer méter hosszú és 60 méter széles kifutópályát, gurulóutakat, parkolót, fogadóépületet, valamint kiszolgáló létesítményeket, illetve egy 15 ezer négyzetméteres cargobázist foglal magában, de a programban egy szálloda és egy bevásárlóközpont felépítése is szerepel. Az évi 170 ezer tonna áru továbbítására alkalmas reptér vasúti kapcsolattal is rendelkezik majd. A Szombathelytől 15, Sárvártól pedig alig 10 kilométerre felépülő létesítmény modern navigációs berendezéseket kap, ezért rossz látási viszonyok között is fogadni tudja a gépeket.
