A Balatonnal kapcsolatos közfeladatokat, így a halászatot és horgászatot kiszervezik az évek óta súlyos finanszírozási gondokkal küzdő siófoki székhelyű Balatoni Halászati (BH) Zrt.-ből - így döntött a társaság rendkívüli közgyűlése. A két új cég július elejétől azt követően kezdheti meg működését, hogy arra a társaság májusi éves rendes közgyűlésén is rábólintanak. Az biztos, hogy a két új cég tartósan állami tulajdonban marad, s a Napi információi szerint vagy a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács (BRFT), vagy a környezetvédelmi tárca irányítása alá kerül. (A cégben 25 százalék plusz egy szavazatnyi tulajdonrésszel rendelkező BRFT korábban mintegy 200 millió forint értékű részvénycsomagot kapott az állami tulajdonostól vagyonkezelésre.) A piaci feladatok ugyanakkor továbbra is az anyacégnél, a BH Zrt.-nél maradnak. Arról is döntés született, hogy az állami tulajdonost képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - információink szerint több száz milliós - kölcsönt nyújt a jelenleg is rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben lévő társaságnak. Mindemellett a rendkívüli közgyűlésen felmentették posztjáról Kiss György Károly vezérigazgatót, a társaság irányításával Varga László termelési igazgatót bízták meg.
A BH már az ezredfordulót követő években - elsősorban a társaság helyének és szerepének tisztázatlansága, valamint egy sor hibás gazdasági döntés miatt - kritikus pénzügyi helyzetbe került.
