Csoportos létszámleépítés keretében több mint háromszáz dolgozójának felmond és bezárja mezőberényi üzemét az Axe-Tronic Kft. A tervezett elbocsátásokról már tájékoztatták a területileg illetékes munkaügyi központot is. A döntően a Ford különböző járműveihez kábelkorbácsot gyártó társaság azért kényszerül az üzem bezárására, mert vevője bejelentette, az olcsóbb bér- és egyéb költségek miatt a jövőben egy ukrajnai üzemből szerzi be a kiegészítőket. Az egy éve még 560 dolgozót foglalkoztató cég megrendelései tavaly ősszel kezdtek csökkenni. Novemberben 70 dolgozót már elküldtek, és úgy döntöttek, a karácsonyi szünet hosszabb lesz a szokásosnál. Januárban 440 emberrel indult újra a munka. A társaság vezetése ekkor még abban bízott, hogy további jelentős létszámleépítésre már nem lesz szükség. A tovább csökkenő rendelésállomány miatt március elején azonban újabb 140 fős elbocsátást volt kénytelen bejelenteni a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója. A 2003-ban még 1500 dolgozót foglalkoztató társaság az évek során az egyre jelentősebb autóipari megrendeléseket követően több száz milliós fejlesztési programba kezdett. Néhány éve új gyártócsarnokot építettek, és korszerűsítették a gépparkot is.
