A nagyobb dunántúli városok jelentős részében már a két ünnep között elkezdődött a minden eddiginél nagyobb engedményeket kínáló téli vásár - tudta meg lapunk a megyei kereskedelmi és iparkamaráktól -, a kereskedők igyekeztek kihasználni, hogy sokan nem dolgoztak. Míg a korábbi években a 30-40 százalékos kedvezmények voltak a jellemzők, idén szinte senki sem indított 40-50 százaléknál kevesebbel. A kereskedők, beleértve a multinacionális üzletláncokat is, nagyon féltek a karácsonytól - mondta Mohos Béla, a kamarák gyorsjelentésének egyik összeállítója, a többség a 2007 évihez képest erős csökkenést prognosztizált. Végül azonban csupán átlag 2-3 százalékkal apadt a forgalom (végleges adatok még nincsenek), jelentős területi eltérésekkel: a Dél-Dunántúl egyes régióiban például 10-15 százalékos visszaesést is tapasztaltak, viszont Győr térségében majdnem ugyanilyen mértékű növekedés mutatkozott. Megjegyzendő, utóbbiban jelentős része van az elsősorban Szlovákiából érkezett nagyszámú vásárlónak.
Az adatokból az is kirajzolódik, hogy azokon a vidékeken, ahol az elmúlt hetekben komoly leépítések voltak, visszaesett a forgalom, az idegenforgalmi körzetekben - például a Balaton térségében - azonban nőtt. Szinte mindenütt csökkent az érdeklődés a tartós fogyasztási cikkek iránt, elsősorban a szigorodó hitelfeltételek miatt, sokan inkább kisebb értékű ruházati termékeket, ajándéktárgyakat vásároltak. Kőhalmi Géza, a Győr-Moson-Sopron megyében több üzletet működtető Tonió Ruházati Kereskedelmi Kft. gazdasági igazgatója szerint a határ menti üzleteik forgalma december közepétől mintegy 25-30 százalékkal nőtt - hála a szlovák bevásárlóturizmusnak -, igaz, a korábbiaknál kisebb árréssel futottak neki a téli szezonnak. Bár a forgalom az ünnepek után gyérült, a féláras akciók úgy tűnik továbbra is vonzóak. Kőhalmi ugyanakkor hozzátette: egyre több jele van annak, hogy a felfutás ebben a térségben is időleges volt, s a kereskedelemre nehéz hónapok várnak. A tőkeszegényebb cégek már most 75-80 százalékos árengedménnyel, illetve készletük teljes kiárusításával próbálják becsalogatni a vásárlókat. Soprontól Győrig szaporodik az üres üzletek száma is.
Kishonty Hajnalka, a Fejér és Veszprém megyében több mint fél tucat üzletet működtető Sárrét Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. marketingigazgatója szerint felemás helyzet alakult ki. Vannak olyan üzleteik, amelyekben november óta 75-80 százalékkal zsugorodott a forgalom, s öldöklő harc folyik a vásárlókért, míg másutt 25-30 százalékos növekedést tapasztaltak. Mindkét végletre egyaránt volt példa olyan településeken, ahol az elmúlt hetekben százak kerültek utcára, illetve olyanon, ahol ez nem volt jellemző. Azt is tapasztalták, hogy sokan a végkielégítésből, illetve a felmondási időre kapott pénzből is jól bevásároltak, ám több tucat érdeklődő azért távozott üres kézzel az üzletekből, mert nem kapott hitelt. Ebből adódóan a téli kiárusítás során differenciálnak: van, ahol 25-30, míg másutt 60 százalékos akcióval indítottak. Putnoki Melinda, a zalaegerszegi székhelyű Jóbi Divatház Kft. kereskedelmi vezetője szerint napról napra változik a helyzet. A többség 40-60 százalékos leárazással kezdte a téli vásárt, de már 80 százalékossal is lehet találkozni; az "egyet fizet - hármat vihet" pedig bevett szokás lett. A térségbeli elbocsátások, valamint a vásárlóerő gyengülése miatt már az ünnepek előtti forgalom is halvány volt, utána pedig alig akadt vásárló. Van olyan üzletük, ahová az új év első munkanapján egyetlen vevő sem tért be, ugyanakkor még az ünnepek után is sokan keresték fel a legdrágább termékeket áruló boltjukat. A jelenlegi helyzetben ismét bővül azoknak a kereskedőknek a tábora - tette hozzá Putnoki -, akik törvénytelen eszközökkel igyekeznek felszínen maradni.
