BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Finanszírozási csapdában a cégek

2008. december 2. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lapunk információi szerint a bejelentett csoportos létszámleépítés révén Fejér, Komárom és Veszprém megyében több mint háromezer munkahely szűnhet meg az elkövetkező hetekben. Ez tavaszig elérheti a négy és fél-ötezret is. Soós Ferenc, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese elmondta: az elmúlt napokban a cégek által nyilvánosságra hozott adatokból is kitűnik, hogy a legnagyobb mértékű elbocsátásokra az autóipari cégek, illetve ezek beszállítói kényszerülnek, de több száz fős leépítést jeleztek fém- és textilipari, valamint kereskedelmi és mezőgazdasági társaságok is. A főigazgató-helyettes szerint azt még nem tudni pontosan, hogy az előre jelzett elbocsátások pontosan milyen hatást gyakorolnak majd a hazai munkaerőpiacra, hiszen a munka nélkül maradó dolgozók között vélhetően jelentős számban lesznek nem magyar állampolgárok. (Az elmúlt néhány hétben konkréttá vált leépítések a Dunántúlon harmadrészt szlovák, román, ukrán és szerb illetőségű munkaerőt érintettek.) Az is egyértelmű, hogy a vállalatok elsősorban a bérelt dolgozóktól válnak meg. Az utóbbi hetekben egyre nagyobb számban jelennek meg olyan emberek a munkaügyi központok kirendeltségein, akiket korábban munkaerő-kölcsönző cégek foglalkoztattak. Soós ugyanakkor hozzátette, információik szerint a leépítések jelentős része átmenetinek tekinthető, hiszen ha a banki finanszírozás helyreáll, a dolgozók zömét visszaveszik.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központban is további ezres nagyságrendű csoportos létszámleépítésről beszélnek. Rimányiné Somogyi Szilvia szolgáltatási főigazgató-helyettes egy néhány nappal ezelőtt kiadott közleményben úgy fogalmaz: 501 dolgozót már biztosan elbocsátanak, 1017 fő munkaviszonya pedig bizonytalan. Információink szerint a három megyében legalább még másfél ezren veszíthetik el állásukat a különböző kis- és középvállalatoknál. A legnagyobb mértékű, közel 800 fős leépítés Zalában várható, de sajnos a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei cégek is egyre jobban felzárkóznak. Az már kiderült, hogy itt több mint ötszáz dolgozót biztosan elbocsátanak. Ezek egy része már jelentkezett is a területileg illetékes munkaügyi központban. Jelentős létszámcsökkentést Nyugat-Dunántúlon a különböző autóipari beszállítók jeleztek, de bajban vannak az építőipari cégek is. Ráadásul a különböző kirendeltségeken naponta jelentkeznek olyan dolgozók, akik Ausztriában vagy Szlovákiában vesztették el munkahelyüket. A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ egyik vezető beosztású munkatársa szerint a kevés nagyvállalat miatt a térségben várhatóan kevesebb lesz a nagy létszámot érintő, csoportos leépítés, mint az ország fejlettebb régióiban, ám az ezres nagyságrend itt is bőven összejön. A különböző cégek szinte naponta jelentenek be hatvan-, nyolcvan-, százfős elbocsátásokat. De a régióban még ennél is nagyobb mértékben szaporítja az állástalanok számát, hogy az elsősorban autó- és textilipari bérmunkát végző kis- és középvállalatok csökkentik a műszakszámot vagy telephelyeket zárnak be. Ráadásul az utóbbi hetekben szembetűnő, hogy igyekeznek elkerülni a csoportos létszámleépítést, és már a nyár végétől több ütemben küldik el a dolgozókat.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet