A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. ellen, mert az olyan általános szerződési feltételeket alkalmaz, amelyek az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késése vagy kimaradása esetén minimálisra csökkenti - közölte az FJSZ. A szervezet szerint az utasokat adminisztratív és egyéb jellegű akadályokkal tántorítja el a MÁV attól, hogy jogos igényüket érvényesítsék. Ilyen előírás például, hogy az InterCity és más helyjegyköteles vonatok késése esetén a helyjegy visszaváltására a vonat megérkezését követő nap 24 órájáig van mód, és csak a vonat által érintett állomásokon. Az FJSZ kifogásolja azt is, hogy a kártérítési igényt csak a MÁV központi ügyfélszolgálatához lehet benyújtani, ami indokolatlanul korlátozza az utas igényérvényesítési lehetőségeit, ugyanis a levelezés, ügyintézés járulékos idő- és költségigénye nagyobb, mint a várható bevétel. Az FJSZ azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg a MÁV vonatkozó szerződéses feltételeinek érvénytelenségét.
