Eltérő véleményen vannak a hazai biztosítótársaságok atekintetben, mi történne akkor, ha a második világháborúból származó, fel nem robbant bomba okozna sérüléseket - olyan, mint amilyen miatt tegnap fél Budapest megbénult. Az Allianz Hungária és az Union Biztosító azonos állásponton van. Szerintük az otthonbiztosítások (ingatlanbiztosítások) fedezetei között szerepel a robbanás is, tehát a biztosítás feltételei szerint egy meglévő otthonbiztosításra ilyen esetben is téríteniük kell a társaságoknak. A társaságok álláspontja szerint ebben az esetben aktív háborús cselekménnyel nem hozható összefüggésbe a bombarobbanás, így a háború nem szerepelhet mint kizáró ok. A cégek így mind a személyi, mind a vagyoni károkat megtérítenék a biztosítási szerződésben szereplő értékig.
Másképp vélekednek viszont a K&H Biztosítónál. Álláspontjuk szerint a hazánkban elérhető szinte mindegyik lakás- és vagyonbiztosítás meghatározott káresemény bekövetkezésekor téríti meg a szerződő fél kárát. A káresemények között szerepel többek között a robbanás is, ez azonban a társaság szerint jóval hétköznapibb károkra vonatkozik, például amikor valamilyen gáz vagy gőz hatására következik be a robbanás. Tipikusan ilyen eset például a háztartási gázpalack felrobbanása. A K&H Biztosító lakásbiztosításai - a piacon elérhető legtöbb biztosításhoz hasonlóan - nem nevesítik a bombarobbanás okozta kárt. A cég szerint így igazából biztosítási eseménynek csak a robbanás következtében fellépő egyéb károkat - például tűz- vagy üvegkárokat - kell tekinteni, amit a biztosítóknak meg kell téríteniük.
A társaságnál ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a hazai biztosítói gyakorlat szerint ha ilyen rendkívüli és a lakosság nagy tömegét érintő káreseményről van szó, a biztosítók egyedi eljárást alkalmaznak és még akkor is térítenek - legalább is részben -, ha a biztosítási szerződés szerint biztosítási esemény nem következik be.
