A gabonafélék termelésével foglalkozó Gyermelyi Gabona Zrt. 2007. december 31-ével kft.-vé alakul. Az új társaság saját tőkéje továbbra is 707 millió forint, amelyből 100 millió a jegyzett tőke. Az átalakulás nem jelent érdemi változást a növénytermesztéssel, állattenyésztéssel és tésztagyártással foglalkozó vállalatcsoport életében, mivel az irányítást végző, tulajdonosokat tömörítő Gyermelyi Holding Zrt.-n és a tésztagyártó Gyermely Élelmiszeripari Zrt.-n kívül a többi cég eddig is kft.-formában működött - tudta meg lapunk Sárossy Attilától, a cégcsoport közgazdasági igazgatójától. Élelmezési és vetőmagbúza, valamint kukorica és egyéb ipari növények termelésével foglalkozik a Gyermelyi Gabona Zrt.-n kívül a Budatáj Kft. és a Somodori Növénytermesztő Kft., míg állattenyésztéssel a Gyermelyi Tojás Kft. és a Gyermelyi Brojler Kft. A vállalatcsoport magyar magánszemélyek tulajdonában van, akik igen sikeres évet zárhatnak az idén.
A cégcsoport 14 milliárd forintos tavalyi árbevétele idén meghaladja majd a 15 milliárdot, a nyeresége pedig a tavalyi 600 millió forintról a duplájára növekszik. Ennek oka a termelési szerkezet és a létszámkeret átalakítása, a gabonafélék értékesítési árának emelkedése, valamint a tésztagyártó technológia modernizálása. Idén már érezhető a mintegy négymilliárd forintos beruházással megvalósított új tésztagyár működésének eredménye, amellyel az eddigi 25 ezer tonna helyett évi 30 ezer tonnára növelték a kapacitást. A cégcsoporton belül racionalizálták a munkaerőt, 30-40 főnek megszűnt a munkaviszonya, jelenleg 500 dolgozót foglalkoztatnak.
