Cégbírósági adatok szerint az elmúlt időszakban négy, összesen több mint 10 ezer hektáron gazdálkodó zalai mezőgazdasági üzemben is többségi tulajdont szerzett az Arago-csoport, illetve a Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó, szolnoki székhelyű Alcsiszigeti Mezőgazdasági Zrt. Legutóbb a 325 millió forint jegyzett tőkéjű, 553 részvényes birtokában levő Miklósfai Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-t vette meg. A 4600 hektáron gazdálkodó, növénytermeléssel, állattenyésztéssel, valamint erdőgazdálkodással foglalkozó társaság a néhány hete lezárult tranzakció tényét megerősítette. A lapunknak neve mellőzését kérő egyik tulajdonos elmondta, hogy a részvényesek egyenként dönthettek az ajánlatról. Végül 98 százalékuk névérték fölötti áron vált meg részvényeitől. Az új tulajdonossal abban állapodtak meg, hogy a földbérleti szerződéseken nem változtatnak, az alkalmazottak számát csak „természetes fogyással” csökkentik, a tehénállományt pedig a jelenlegi 345-ről ezerre növelik. Mindemellett már korábban az Alcsiszigeti Zrt. tulajdonába került egy zalatárnoki, egy barnak-pusztai, valamint egy novai, döntően növénytermeléssel és állattenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági üzem is. A NAPI Gazdaság információja szerint a szolnoki társaság – elsősorban a zalai térségben – további jelentős invesztíciókra készül. Az már biztos, hogy a következő célpont a még a régi, klasszikus szövetkezeti formában működő kiskanizsai Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezet. Itt meglehetősen körülményes tulajdonrészt szerezni, ám úgy tűnik, nem megoldhatatlan. Az üzem egyik vezető beosztású, üzletrésszel is rendelkező munkatársa elmondta: egy közelmúltban megtartott rendkívüli közgyűlésen a 107 részjegytulajdonos közül 97 szavazott úgy, hogy az Alcsiszigeti Zrt. egyik képviselőjét – magánszemélyként – beválasztják maguk közé. Ezt követően az új tag ajánlatot tett az üzletrészekre. A kiskanizsaiak még nem döntöttek, ám nagyon valószínű, hogy a többség elfogadja a felvetést.
