A Honvédelmi Minisztérium (HM) a napokban szerződést kötött a Magyar Építő Zrt., a Kipszer Zrt. és a Hérosz Zrt. alkotta konzorciummal a HM Központi Honvédkórház beruházásának folytatásához kapcsolódó pótmunkák tervezésére és kivitelezésére 2,99 milliárd forint értékben. A cégeknek többek közt a 14 évvel ezelőtt épített szerkezetkész épületegyüttes állagromlásából, a lég- és biztonságtechnikai átalakításból adódó munkákat, a gyógyító tevékenységgel kapcsolatos elvárások időközi változása miatti pótmunkákat, az orvostechnikai gépek áramellátásának biztosítását, valamint a különleges biztonságvédelmű kórtermek kialakítását kell elvégezniük – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A budapesti Róbert Károly körúti intézménybe kerülne ugyanis az állami vezetők és politikusok ellátása is, amely eddig a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi úti kórházában történt. A konzorciummal a HM egy hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljáráson állapodott meg a kiegészítő munkákról, mivel az egész beruházást is ezek a társaságok valósítják meg, valamint a tárca szerint a munkák műszaki és gazdasági okok miatt jelentős nehézség nélkül nem választhatók el a korábbi szerződéstől.
A cégekkel 2005. szeptember végén kötött szerződést a minisztérium a félkész épülettömb befejezésére, egy 450 ágyas részleg és a sürgősségi betegellátás feltételeinek kialakítására, közte az egyes kiemelt orvostechnológiai berendezések és radiológiai egységek szállítására. A konzorcium akkor 17,877 milliárd forintért vállalta, hogy 2007. április végéig befejezi a beruházást. (A 2005-ös közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, de végül elutasította a pályázaton vesztes Európai Építő Rt. és a KÉSZ Kft. kérelmét. A nyertesnél alacsonyabb árajánlatot benyújtó cégek ajánlatát a HM érvénytelenítette.) A beruházást kisebb részben a központi költségvetésből, nagyobb részben pedig a HM ingatlaneladásaiból finanszírozzák. A beruházáshoz kapcsolódik a kórház információtechnológiai rendszerének modernizálása is, ezt fővállalkozóként a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. végzi el 1,27 milliárd forintért.
