A feketekereskedelem visszaszorításával jelentős forgalmat lehetne a legális piacra terelni. Erre a kiskereskedelmi szektor fejlődése szempontjából most minden korábbinál nagyobb szükség is lenne, hiszen a megszorítások miatt jó esetben is legfeljebb stagnálásra lehet számítani a piacon – mondta Feiner Péter, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke az Európai Kereskedelem Napja alkalmából rendezett eseményen. A kiskereskedelmet a nemzetgazdaságban betöltött szerepe (8300 milliárd forintos forgalom, 12 százalékos hozzájárulás a GDP-hez és 1740 milliárdos adóbefizetés) ellenére mostohán kezeli az állam, amely még mindig többletadó-bevételi forrásként tekint a legális kereskedelemre, holott a szakmának már nincs több lyuk a derékszíján – tette hozzá Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltató szekciójának elnöke. Bartus Pál, az ÁFÉOSZ elnöke szerint például az áfészüzleteket tömörítő Coop-láncnak a jövő évi megszorítások 3,5 milliárd forintos mínuszt jelentenek, a forgalom várható csökkenéséről nem is beszélve. Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára elmondta: a kormány tisztában van a kereskedelem nemzetgazdasági szerepével, s biztos benne, hogy az ágazat képes lesz hatékonyan felhasználni az uniós forrásokat, amelynek révén a szektor magasabb szintre kerülhet.
A megszorítások ellenére a kereskedelmi beruházások jövőre is folytatódnak – tette hozzá Makó András, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke. Egy-egy beruházás előkészítését az építkezés előtt több évvel indítják el a beruházók, ezért a 2007-es fejlesztések még egy korábbi statisztikai adatsoron alapuló modellszámításon nyugszanak. A beruházásokon csak néhány év múlva látszanak majd meg a mostani megszorítások, így akár az is elképzelhető, hogy mire újra fellendül a fogyasztás, hirtelen kevésnek bizonyulnak majd a meglévő kereskedelmi egységek.
