A Vegyépszer Zrt., a Betonút Zrt., a Közgép Zrt., a MÁV Hajdú Vasútépítő Kft. és a Resonator Kft. alkotta konzorcium nyerte meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyet az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) írt ki a győr–gönyűi országos közforgalmú kikötő infra-struktúrájának fejlesztésére. A Vegyépszer tájékoztatása szerint a konzorcium az ajánlati felhívásban megjelölt nettó 7,2–7,5 milliárd forintos irányárnak megfelelő áron vállalta a kivitelezést, de az nem éri el a 7,5 milliárdot. (A vállalási ár így tehát legalább bruttó 8,6 milliárd forint.) A fejlesztés a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program keretében mintegy 7 milliárd forintos uniós és magyar támogatásból valósulhat meg. A beruházás egy 2013-ig tartó kikötőfejlesztési program része, amelynek célja egy intermodális (vízi, vasúti és közúti kapcsolatokkal rendelkező) logisztikai központ kialakítása. Most a nyertes cégek feladata a vasúti és közúti kapcsolatok kiépítése: 11 kilométer vasút építése, továbbá a vasút és a közút nem szintbeli keresztezése felüljáró létesítésével és az út mintegy 1,1 kilométeres átépítésével, továbbá az infrastruktúra kiépítése. A munkákat legkésőbb 2008. március elsejéig kell befejezni.
A jelentős volumenű és eddig is nagy sajtóvisszhangot kiváltó beruházás megvalósítására az Édukövizig július végén már másodszor hirdetett – gyorsított meghívásos – közbeszerzést, amelyet – az első, eredménytelenített eljáráshoz hasonlóan – jelenleg is vizsgál a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD). A KD tájékoztatása szerint az eljárással kapcsolatban eddig jogorvoslatot kezdeményezett a Hochtief Construction AG magyarországi fióktelepe, a Magyar Aszfalt Kft. (amelyek csak az első pályázatra jelentkeztek), továbbá a Colas 2007 Konzorcium (Colas Dunántúl Zrt., Alterra Kft. és Egút Zrt.), a Hídépítő Zrt., valamint a Strabag Építő Zrt. Információink szerint a cégek a részvételi felhívás túl szigorú formai előírásait, a rövid jelentkezési határidőt, a jelentkezéshez szükséges információk korlátozott hozzáférését vagy a részvételi szakasz eredményét kifogásolják, amelyen a hat konzorciumból öt jelentkezését formai hiányosságokra hivatkozva érvénytelenítették. Több cég jelentkezését arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy nem a megfelelő helyre csatolta a kért igazolásokat. A KD szeptember 6-án tart tárgyalást az ügyben. A testület ideiglenes intézkedésként még nem tiltotta meg a felek közti szerződéskötést. (Legkorábban erre elméletileg az augusztus 25-ei eredményhirdetés utáni nyolcadik napon kerülhetne sor.)
