Szakmai szempontból nem volt rossz döntés az év elei áfavágás, a hozzá fűzött várakozásoknak megfeleltek a következmények – mondta lapunknak Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója. Mint mondta, inflációs szempontból jól látható volt az áfahatás, a pénzhígulást erőteljesen visszafogta.
A forgalmi adatok ugyancsak alátámasztják a döntés helyességét, hiszen a tavaly ősszel megkezdett marketingmunka eredményeképp az áruforgalmi adó mérséklése miatt több árucsoportnál nőtt az értékesítés és ez áthúzódott az idei év elejére is. Kozák szerint azonban a döntés nyilvánvalóan politikai volt. Azt hangoztatta a kormány, hogy ezzel több száz milliárd forintot ad át a lakosságnak.
Mások szerint az viszont hiba volt, hogy nem mérték fel a lehetőségeket és nem számoltak azzal, hogy a kieső pénz égetően hiányzik a költségvetésből.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a KSH-adatok igazolják, hogy az áfacsökkentés teljesítette azokat az elképzeléseket, amiért a kormány elszánta magát ennek a végrehajtására. Hozzátette, elképzelhető, hogy a 15 százalékos kulcs 20 százalékra emelése lesz a hibás lépés, hiszen a kereskedőket arra kényszeríti, hogy újabb, a jelenleginél olcsóbb csatornákat keressenek, aminek az lehet a következménye, hogy az olcsóbb termékeken kisebb lesz az áfatömeg, így a remélt bevételek elmaradnak. Ez nyilvánvalóan nem áll az alapvető élelmiszerekre és friss árukra, hiszen a tejet vagy a kenyeret olcsóbban már senki nem tudja előállítani, de az élelmiszerek között sok olyan márka van, amelyet ki lehet váltani saját márkás termékkel vagy ismeretlen gyártó ismeretlen márkájával.
A kiskereskedelmi piacot szorító présen ráadásul most a beszállítók is szoríthatnak, hiszen a jelenlegi gazdasági környezetben könnyebben tudnak átverni egy-két áremelésre irányuló igényt. Eddig ezek úgy pattantak le a kereskedőkről, mint pingponglabda az ütőről. Az áremelések viszont arra ösztönzik a kereskedőket, hogy minél nagyobb készletet tartsanak az olcsó, első áras termékekből, ezzel pedig akaratlanul is a kevésbé minőségi termékek felé terelik a vásárlókat. Az egyelőre kérdéses, hogy a magyar beszállítóipar képes-e megfelelni ezeknek a kereskedői igényeknek, vagyis az olcsó termékek nagy tömegű előállításának. Rövid távon előnyt élveznek a magyar termelők és beszállítók, hiszen a gyenge forint miatt nem érdemes importálni, ám a forint akár erősödhet is, ami ismét az importőrök pozícióit javíthatja. Az áfaemelés nagy valószínűséggel forgalomcsökkenéssel jár, Vámos szerint nincs kizárva, hogy idén stagnál a kiskereskedelmi volumen. Ezt támasztják alá azok a piaci információk, amelyek szerint a legnagyobb vállalkozások 2006-ra nem terveznek bevételnövekedést, ha mégis, azt az expanzióra lehet majd visszavezetni. Az áfaemelés, a kormány jövedelem-visszafogó intézkedései, illetve az üzemanyag árának emelkedése és a forint árfolyamának gyengélkedése alapvetően elkedvteleníti a fogyasztókat.
A háztartások költekezésének visszafogása a teljes kiskereskedelmi szektort érintheti és elemzők szerint ezzel idén megindulhat a magyar élelmiszer-kereskedelmi szerkezet drasztikus átalakulása.
A GfK ügyvezetője már a 2000-es évek elején egy ötéves szerkezeti átalakulást jósolt, ami a szabályozók kétértelműsége, a szürke-fekete kereskedelem fennmaradása miatt nem érvényesült. Most azonban biztos benne, hogy 2010-ig a kis üzletek 10 százaléka megszűnik vagy átalakul, s a folyamat érintheti a nem független boltokat is.
A pénzügyi elemzők idén nagyon komoly csődöket várnak a kiskereskedelmi piacon, ami elsősorban a kis-közepes cégeket érintheti. Ezt a becslést a forgalomkiesésre alapozzák, illetve arra, hogy egyre keve- sebben merik majd keresni a kiskapukat. A kormány fe- nyegetőleg lép fel a svindlizőkkel szemben, hiszen szüksége van a jövedelmekre és most nem teheti meg, hogy lyukas varsával halásszon – állítják az elemzők.
A reformokat előkészítő lépések jelentősen növelik a kis-közepes cégek kiadásait, miközben várhatóan csökkenés mutatkozik a bevételi oldalon. Ezt a helyzetet a kicsik sokan már nem bírják és az elemzők szerint néhány nagyon komoly kereskedelmi nagyvállalkozást is megvisel a helyzet. Ennek tükrében a szakemberek úgy vélik, 2006-ban igen érdekesen alakulhat a piac.
