Ismét az ár lesz a legfontosabb marketingeszköz
Nem kizárt, hogy a kereskedelmi vállalatoknak újra kell vizsgálniuk üzleti terveikben az utolsó negyedévet, ekkor ugyanis már megmutatkozhat a megszorító intézkedések hatása. A 15 százalékos forgalmi adó 20 százalékra emelése nyilvánvalóan áremelkedéssel jár, amely mellé társul a háztartások nem élelmiszer jellegű kiadásainak növekedése. Emiatt Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint mérséklődhet a kiskereskedelmi forgalom. Úgy véli, azzal a kormány is tisztában van, hogy az áfanövelés az érintett termékeknél éppúgy nem épül be teljes egészében az árakba, mint az áfacsökkentés, de hatása erősen negatív lesz. A változások Vámos szerint az árverseny kiéleződését hozhatják, az ár ismét a kereskedelem legfontosabb marketingeszközévé válhat. Vámos szerint az idei mérséklődés után 2007-ben stagnálás következhet a piacon, a szövetség jövőre egy százaléknál kisebb növekedéssel számol a kereskedelmi forgalomban annak tükrében, hogy 2007-ben nem növekszik a reáljövedelem. A következő években várhatóan előtérbe kerülnek az alacsony árkategóriás termékek. A Sulinet Express logós termékek piaci kivezetésének hatásairól egyelőre korai beszélni – válaszolta lapunk kérdésére Danks Emese, a Tesco-Global Áruházak Zrt. szóvivője. A cég számítástechnikai termékeinek legnagyobb része sulinetes. Danks szerint ugyanakkor a hír túlságosan friss ahhoz, hogy pontosan meg lehessen mondani, hogyan alakul majd az év végi forgalom.
A hazai ruházatnak már mindegy
A most bejelentett intézkedések már nem csapják földhöz a magyar ruházati ipart. Pintér András, a Vállalkozók Országos Szövetsége textiltagozatának elnöke szerint az egyéni egészségbiztosítási járulék növekedése fejenként nagyjából 1500 forint többletkiadást jelent. Ez a jelenlegi minimálbérhez viszonyítva már nem tűnik soknak. A szektorban a cégek többnyire veszteségesek, így a különféle extra adónemek sem igen érintik a vállalkozásokat. Arról nem is beszélve – tette hozzá Pintér –, hogy a hatmilliós jövedelem nagyon ritka. Akinek viszont van ennyi pénze, annak nem jelent gondot a szolidaritás.
A dohányipar számolt a jövedéki adó emelkedésével
A Magyar Dohányipari Szövetség rendkívül visszafogottan nyilatkozott a cigarettát érintő idei jövedékiadó-emelésről. Patai András főtitkár lapunk kérdésére elmondta, a kormány lépése összhangban van Magyarország – ezzel kapcsolatban vállalt – derogációs programjával, amelynek keretében a termék jövedéki adóját 2008. december 31-ig az uniós átlaghoz kell igazítani. Idén egyszer már növekedett ez az adónem, ennek egy része a 25 százalékos áfakulcs csökkentését kompenzálta. A derogációs időszak utolsó évében még egy 5 százalék feletti jövedékiadó-emelésen kell túlesnie az ágazatnak. Patai reményei szerint ez az adóemelés nem töri meg a feketepiac lassú visszaszorulását. Idén a legális termékek értékesítése nagyon halványan növekedett. A szervezet a múlt héten írt alá együttműködési szerződést további négy évre a vám- és pénzügyőrséggel. A korábbi megállapodás Patai szerint jótékony hatással volt a piacra.
