Sikeresnek értékelte első féléves tevékenységét a KDB Bank (Magyarország) Rt. A bank mérlegfőösszege 19,6 milliárd forinttal, 88,369 milliárd forintra nőtt, ami 28,5 százalékos növekedést jelent a bázisadatokhoz képest. A pénzintézet jelentős mértékben tudta növelni ügyfélforrásainak mértékét: a betétállomány – döntő részben a második három hónap során érkezett 10,5 milliárd forintnak köszönhetően – 26 százalékos bővülést mutat, a június végi záróállomány 44,9 milliárd forint. Ezen belül kiemelkedő mértékben, 78 százalékkal nőtt a jelentős ázsiai ügyfélállománnyal rendelkező koreai bank vállalati betéteinek állománya. A hiteloldal – épp a második negyedév gyengébb teljesítménye következtében – ettől kissé elmaradó, ám így is jelentős növekedést mutat: a 45,573 milliárdos adat 21,8 százalékos növekményt jelent. A bővülés motorja itt a lakossági üzletág, azon belül is a stabilan jól teljesítő gépjármű-finanszírozási és jelzálog-hitelezési üzletág volt.
A KDB Bank adózás előtti nyeresége 623 millió forintot tett ki, amely 12 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A pénzintézet az első félév után mintegy 50 millió forintot volt kénytelen befizetni az államkasszába bankadó címén, aminek következtében az adózott eredmény 474 millió forint lett.
A KDB bizakodóan tekinthet az év második féléve elé, hiszen az elhatározott fejlesztések (az új it-rendszer beüzemelése, az elektronikus banki szolgáltatások bevezetése), valamint a befektetési szolgáltatási üzletág értékesítése már megtörtént, a banknak ugyanakkor az üzleti bővüléshez megfelelő hátteret teremt a május végén felvett 20 millió eurós szindikált hitel.
