Állományadatok terén egyelőre bejön az MKB Bank Rt. idei stratégiai terve: év elején Balogh Imre vezérigazgató-helyettes úgy nyilatkozott, hogy a 2004-es 25 százalék után az idén 20-20 százalékkal szeretnék növelni mind a betét-, mind a hitelállományukat. Nos, a pénzintézet erre egyelőre ráígérni látszik, a feléves gyorsjelentés szerint ugyanis az MKB ügyfélhitel-állománya 24,7, míg ügyfélbetét-állománya 25,4 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Ráadásul az első hat hónap dinamikája csak a betétbefogadás terén múlta alul a tavalyi év második félévének teljesítményét (akkor 96, idén csak 65 milliárd forinttal növekedett az ügyfélbetét-állomány), a hitelek terén tovább (109 milliárdról 118 milliárdra) erősödött az új kihelyezések volumene.
Az állománybővülés mellett a jövedelemtermeléssel sincs különösebb gond: az MKB 32,9 százalékos nettó kamatbevétel- és 24,9 százalékos nettó díjbevétel-bővülése (főleg a kamatoldalon) erősebb, mint a 2004-es bővülési dinamika. A bázisul használt 2004-es évhez képest a működési költségek 28,1 százalékos megugrása sem számít kiugróan magasnak – főleg, ha tudjuk, hogy a verseny miatt az MKB is további fióknyitásokkal akarja megőrizni piacát. Ahol viszont borulnak a számok, az az értékvesztés és céltartalékok sora: a pénzintézet 2004 második fele óta elég komoly céltartalék-képzésbe fogott, igaz, az első hat hónap során megképzett közel 4 milliárd forint abszolút rekordnak számít – 27,4 százalékkal magasabb, mint 2003 egészében volt.
A fentiek miatt nem válhatott valóra az első hat hónap során a bankvezetés azon elképzelése, amely szerint a 2004-es 10 százalékos adózás előtti eredménybővülést az idén meg szeretnék duplázni. A 9,724 milliárdos adó előtti profit lényegében a tavalyi bővülésnek megfelelő, 10,8 százalékos növekedést jelent, ám a bankadó miatt a 2004-es 15 százalékos adózás utáni eredménybővülés helyett a júniusi 7,468 milliárd forintos nettó profit már 1,6 százalékos visszaesést mutat a 2004. júniusi adatokhoz képest.
