Rövid távú lépésként és politikai megrendelésre készítendő gumi jogszabályként értékelte Csontos Csaba, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) kommunikációs bizottságának elnöke az Oktatási Minisztérium által készítendő iskolabüfé-rendeletet, amely azt szabályozná, hogy milyen élelmiszereket lehet felkínálni a tanintézményekben. A rendelethez szükség lenne az Egészségügyi Minisztérium jogszabályára, amely keretet adna ahhoz, hogy az oktatási tárca mit tekinthet elfogadhatónak és mit nem a gyermekek táplálásában. Csontos szerint ez rendkívül kényes terület, ugyanis a só-, a cukor-, a zsír- vagy a szénhidrát-határértékek megjelölésével egyes élelmiszerek stigmatizálttá válhatnak.
Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint a ma forgalomba kerülő és az élelmiszer-biztonsági előírásoknak, valamint az élelmiszerkönyv ajánlásainak megfelelő élelmiszerek mindegyike egészséges, inkább az életmóddal van probléma. Ezért a tiltás helyett az Éfosz együttműködést ajánl. Csontos szerint az oktatásra kell nagy hangsúlyt helyezni, hiszen a szülői felelősség mellett az oktatókon is sok múlik.
