A jelenlegi törvényi keretek között képtelenség rákényszeríteni a kereskedőket arra, hogy a kormány által tervezett áfacsökkenés kiskereskedelmi árcsökkenésbe csapjon át. Krisán László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kiskereskedelmi és szolgáltató szekciójának elnöke nem is lát arra lehetőséget, hogy mindezt törvényoldalról meg lehessen közelíteni, hiszen az árkényszerrel az állam beleszólna a vállalkozások üzleti terveibe. Krisán attól tart, hogy az állam a „bírságoló” szervezetek felhasználásával próbál nyomást gyakorolni a szektorra, most, amikor tárgyalásokat folytatnak a készülő kereskedelmi törvényről. Krisán elmondta, ha a kormány törvénybe kívánja fektetni az ellenőrzéssel kapcsolatos terveit, az ellen a szakma minden erejével és minden fórumon fel kíván lépni.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége azonban támogatná az árellenőrzést, ugyanis az árszínvonal csökkenésével mérséklődne az import. Piros László szerint a kereskedelem itatóspapírként szívja az olcsó importtermékeket, ugyanis a magyar árszint a régióban a legmagasabbnak számít. Piros szerint a beszállítók versenyképessége csak akkor javulhat, ha az árszint valóban csökken. Szerinte az árak mérséklődését pontosan mérni is lehet, ha a gyártók minden termékre ajánlott kiskereskedelmi árat állapítanak meg. Szerinte ez a kis, belvárosi üzleteknél is működhet.
