A tavalyi stagnálás után idén 7-8 százalékos piaci bővülésre számít a Magyar Ásványvíz Szövetség, így a fogyasztás elérheti a 640-650 millió litert. A második negyedéves adatokat egyelőre nem ismeri a szervezet és az első negyedéves forgalom sem mutatott kiugróan jó eredményeket, de a tavalyi rendkívül esős és hűvös nyár után csak jobb jöhet. Bikfalvi Istvánné főtitkár szerint van még hova fejlődni, hiszen Európa hasonló éghajlatú országaiban, így például Németországban vagy Belgiumban jócskán 100 liter fölött van az egy főre jutó fogyasztás. A déli államokban 130–150 liter, míg például az angolok és az írek kevesebb ásványvizet isznak, mint a magyarok. A főtitkár elismerően beszélt a magyar ásványvízmárkák szárnyalásáról. A Szentkirályi mellé a Veritas is felzárkózott, ez utóbbi ugyancsak Oszkár-díjas víz lett. Bikfalviné szerint a magyar vizek sem ízben, sem beltartalomban nem különböznek a híres külföldi vizektől, ugyanakkor arra nem lát esélyt, hogy egy magyar márka is hasonló magasságokba érjen, mint például a Perrier vagy az Evian.
Viszont azzal, hogy ezek a márkák hírnevet szereznek maguknak, megnyílhat előttük néhány külföldi piac. A Veritas például most az Arab-öbölben próbál szerencsét, a víz gyártói nemrég írtak alá egy kétmillió dollár értékű médiatámogatásról szóló szerződést a közel-keleti Al Hillal Grouppal, amely a térség egyik legnagyobb médiaportfólióját működteti, s számos pénzügyi befektetéséről is ismert. A Veritas az Al Hillal segítségével jelenhet meg az Arab-öböl országaiban, ám a szállítás jelentősen növeli a termék árát. Várhatóan a cég egy dollár feletti palackáron kínálja majd a terméket, amely duplája a honi árnak. Ugyanakkor még így is alacsonyabb az árszínvonal, mint az ismert prémium kategóriás vizeké. A Szenkirályi egy lépéssel előrébb jár, hiszen a víz immár másodszor nyerte el az Oszkárt. Az első után jelentősen megnőtt az igény a vízre, a gyártó szándékai szerint 2005-ben már piacvezetővé válik itthon a márka. A víz nevét nem csupán a magyar piaci szerepléshez használják, a társaságnak 2004-ben már 13 országgal, többek között az Egyesült Királysággal, Franciaországgal, Kanadával és Írországgal volt exportszerződése és aláírt megállapodással rendelkezett közel-keleti és afrikai értékesítésre is. Az immár nemzeti kincsnek számító márkák nem csak a hazai vizek hírnevét öregbítik külföldön, hanem jelentősen növelik a honi piacot is.
Az AC Nilesen piackutató adatai szerint 2004 júniusa és 2005 májusa között 640 millió liter ásványvíz fogyott, a piac értéke pedig elérte a 30 milliárd forintot. A literben számolt növekedés egyik hajtómotorja a szektorban történő árcsökkenés. Míg 2003-ban a legolcsóbb gyártómárkás szénsavas ásványvíz literenként 55 forintba került, addig idén májusban már csak 46 forintba. A szénsavmentes litere pedig 77-ről 61 forintra módosult. A kereskedelmi saját márkás vizek 37 forintról 28, illetve 31 forintra csökkentek. A szénsavas és szénsavmentes közötti árkülönbség abból adódik – Zentai László, a többek között az Óbudai Gyémántot forgalmazó BUSZESZ Rt. vezérigazgatója szerint –, hogy a csendes víz gyártása nehezebb és a piacon csak kevés társaság képes szénsavmentes terméket előállítani. A BUSZESZ egyébként a csendes víz forgalmának növekedésétől vár idén forgalomerősödést.
Az ásványvízpiaci növekedés egyébként törékeny, hiszen annak ellenére, hogy immár nem tekinthető klasszikus szezonális terméknek, a melegben mégiscsak több asványvíz fogy. Bartha Zsolt, a Fővárosi Üdítő- és Ásványvízgyártó Rt. kommunikációs igazgatója szerint ha a szezonból két hét kiesik, mert hűvösebb az idő, az akár stagnálást vagy visszaesést is okozhat néhány vállalkozásnak. A cég egyébként bízik az ásványvízpiac további növekedésében, annak ellenére is, hogy az előrejelzések szerint még egyszer nem várható a 2003-as eredményekhez hasonló. Akkor például egy év alatt 50 literről 60 literre nőtt az egy főre eső fogyasztás. Az AC Nilesen adatai szerint továbbra is erőteljes a másfél literes palackok piaci részesedése, ezek a csomagolások a forgalom háromnegyedét adják. A kétliteres kiszerelés a forgalom egyötödét teszi ki, míg a félliteres nagyjából 2 százalékot tudhat magáénak.
