BUX 139267.51 0,13 %
OTP 45670 0,33 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Balzsamecettel operál a Buszesz

Bár tavaly három százalékkal csökkent a Buszesz forgalma, a magyar ecetpiac 80 százalékát magáénak tudó cégnél elégedettek a 2004-es teljesítménnyel, az ugyanis sokkal rosszabb is lehetett volna.

2005. június 7. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tavaly 4,87 milliárd forint forgalommal zárta az évet a Buszesz Rt. Ez a bevétel három százalékkal maradt el a 2003-as adattól, ám ettől függetlenül Zentai László, a cég vezérigazgatója eredményes évként értékelte a tavalyit. A szokásosnál ugyanis hűvösebb volt az elmúlt szezon, lassabban nőtt az üdítő- és ásványvízforgalom, illetve a makrogazdasági folyamatok sem kedveztek a Buszesz egyik húzóágazatának tekinthető ecetpiacnak. A konzervipar gyengélkedése, illetve az uborkatermelés állami támogatásának megszűnése visszavetette a forgalmat. A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a Buszesz nyereséges maradt – tette hozzá a vezérigazgató. A cég egyébként 70 százalékos piaci részesedést szerzett a saját márkás üdítő- és ásványvízek piacán és mintegy 80 százalékos részesedéssel bír az ecetszegmensben.
A cég reményei szerint tovább erősödik ásványvízpiaci pozíciója, ugyanis a számítások szerint jelentősen növekszik a szénsavmentes termékek fogyasztása. Zentai László komoly reményeket fűz a Buszesz új ecetcsaládjának piaci bevezetéséhez is. A társaság olyan szegmensben kívánja megvetni a lábát, ahol eddig csak importtermékeket vásárolhattak a vevők: balzsamecetcsaládot dobnak piacra, azt feltételezve, hogy a magyar étkezési kultúrában is egyre nagyobb szerep jut ennek a prémium kategóriás terméknek. Összességében Zentai 2005-ben is nehéz évre számít, mert a makrogazdasági folyamatok várhatóan továbbra sem javulnak és a nyereséget erősen terheli a január elsejével bevezetett termékdíj-szabályozás is.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet