A hazai biztosítók az idei első negyedévben remekeltek az ügyfélszerzés terén. A társaságok állománydíj-növekedése ugyanis az év első három hónapja alatt 12,57 milliárd forint volt, ami 36,7 százaléka a tavalyi év teljes, 34,19 milliárdos állománydíj-bővülésének. Természetesen az év eleji szerződések többet hoznak, köszönhetően a kötelező biztosítások átkötésének, illetve az évfordulós biztosítások indexálásának, ám az új dinamikát jól mutatja, hogy 2004 első negyedévében 10,488 milliárd volt az állománydíj-fejlődés, míg az utolsó három hónapban mindössze 3,266 milliárd forinttal híztak a biztosítók.
A legdinamikusabban, 6 milliárd forinttal az Allianz állománydíja fejlődött a negyedév során, ami példa nélküli koncentráció a piacon: a teljes állománydíj-fejlődés 48,2 százaléka került a piacvezető társasághoz. A dobogó második helyét – immár szokásosan – egy „kis” biztosító, az Union foglalja el, a teljes piaci növekedés 23,9 százalékát kitevő 3 milliárdos növekményével, majd a Magyar Posta Biztosító és – ilyen néven utoljára – az Argosz következik. A piac vezető társaságai közül a legjobb ötbe csak az Aegon tudott bekerülni, 1,15 milliárdos állománydíj-fejlődéssel. A legnagyobb állománydíj-visszaesést – több mint 3 milliárd forintot – a Groupama volt kénytelen elkönyvelni, de közel egymilliárddal kevesebb jutott az Ahicónak is, míg a QBE-Atlasz állománydíja 385 millió forinttal lett kevesebb.
Ami az életágat illeti, két óriási meglepetést tartogat a piac. Az első, hogy a legnagyobb állománydíj-fejlődést az év első három hónapjában – 1,213 milliárd forinttal – ezen a piacon is az Allianz mondhatja magáénak, alaposan maga mögé utasítva a Generalit (685 millió), illetve a dobogó 3. fokára szoruló OTP-Garanciát (440 millió). Ennél lényegesen nagyobb meglepetés, hogy miközben az unit-linked életbiztosítások között a legnagyobb, 961 milliós állománydíj-növekedést ért el, az ING életbiztosítási állománydíja az összesítésben 273 millió forintos visszaesést mutat. Érdekes az is, hogy a kötelező biztosítások piacáról tudatosan visszavonuló Groupama életbiztosítási állománydíja is csökkent, 273 millió forinttal.
A nem életbiztosítások terén válik igazán nyomasztóvá az Allianz-fölény: a rendkívül jól marketingelt kötelező-kampánynak köszönhetően a társaság 4,85 milliárdos állomány-bővülést mondhat magáénak. Az Union itt stabilan tartja a legjobb kisbiztosítói pozíciót: 3,083 milliárd forintos negyedéves állománydíj-fejlődése az üzletági fejlődés 31,1 százalékát teszi ki. A dobogóra még a Postabiztosító ért fel 2,2 milliárdos állománydíj-bővüléssel. A visszaesők között toronymagasan „vezet” a Groupama: a megdrágított kötelező miatt a társaságtól elpártolók 2,795 milliárdos állománydíj-csökkentést okoztak a biztosítónak.
