BUX 141217.81 1,25 %
OTP 46230 0,57 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Autópiac: előny a hitelnek

2005. május 22. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van már példa arra, hogy a finanszírozó cégtől nemcsak az autókereskedő (dealer), hanem a márkaimportőr is jutalékot kér – nyilatkozta a NAPI Gazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. A szakember szerint mindeközben az importőrök továbbra sem hajlandóak kiigazítani az elmúlt évek során jóval az európai átlag alá csökkent kereskedelmi árrést, amelyet azzal az indokkal nyomtak le, hogy a kereskedő amúgy is „kaszál” a lízingcégtől és a biztosítóktól kapott jutalékon. Egy-egy új modell bevezető kampánya esetében mindössze 2-3 százalékos árrést hagynak, ebből még a költségek sem fedezhetőek – nyilatkozta Gablini.
A fentiek miatt cseppet sem meglepő, hogy akad olyan viszonteladó, akinek hirdetései szerint a hitelt választó ügyfél számíthat kedvezményre – kommentálta a helyzetet Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója. A jelenség nem új – tette hozzá –, hiszen a szalonokba vásárlási szándékkal betérő ügyfélnek eddig is azt a kérdést tette fel a kereskedő, hogy finanszírozott lesz-e a kocsi? Ha igenlő választ kapott, egészen más feltételekkel ajánlhatta az autót, tudván, hogy a finanszírozói jutalék az árrésen felül már „a zsebben van”. Ami egészen új, az ennek a nyílt felvállalása.
A helyzet azért furcsa, mert a Lajtán túl azért szoktak – s azért illik – kedvezményt adni, ha valaki a teljes vételárat egy összegben fizeti ki – mondta Mészáros György, az Erste Leasing vezérigazgatója. A dologban nincs semmi olyan, ami megütközést kelthet – vélekedett Nagy László, a CIB Lízing lakossági értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettese, aki szerint az említett hirdetés is csak azt bizonyítja, hogy a magyar finanszírozási piac messze-messze eltér a nyugat-európaitól, de még a környező országokban (Csehországban, Lengyelországban) meghonosodott gyakorlattól is. Ezekben az országokban ugyanis a lízingcégek által fizetett jutalékok csak elvétve lépik túl a 2-3 százalékot, míg Magyarországon az átlagos jutalékszint ennek legalább a duplája. Az elmúlt évben ugyanakkor – a gépjárműeladások bővülésének megtorpanásával – elkezdődött némi változás a piacon, s a jutalékszint jelentősen csökkent.
Ami bizonyos: az értékesítés visszaesése megrostálja majd a mezőnyt mindkét oldalon. A stagnáló árrésjuttatás és a csökkenő jutalékszintek miatt kereskedők mennek majd tönkre, a szűkülő piac, az egyre nagyobb kockázat miatt pedig mind több finanszírozó hagy majd fel a gépjárműpiaccal, és nyit a gép- és eszközlízing felé. A lízingszakma képviselői szerint az autópiaci normalizációt segítheti elő az a terv is, amely szerint az EU harmonizálni szeretné a gépjármű-kereskedői árréseket is, hogy ne legyen óriási különbség az egyes tagországok között.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet